Ezt olvasta már?


Eurovíziós Dalfesztivál: megtartották az első elődöntőt

Megtartották kedd este Kijevben a 62. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét, amelyből 18 ország produkciója közül tíz jutott be a szombati fináléba. - Pécsi Napilap -

A versenyen Magyarországot képviselő Pápai Joci csütörtökön, a második elődöntőben lép majd színpadra.

Kedden - a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítés szerint - a fesztivál döntőjébe került a korábban is a favoritok között számon tartott svéd versenyző, Robin Bengtsson I Can't Go On című dalával, valamint a portugál Salvador Sobral anyanyelvén énekelt, Amar Pelos Dois című andalító produkciójával.

Szintén döntős lett a különleges énekhangszínével ismertté vált belga énekesnő, Blanche City Lights című számával, az azerbajdzsán Dihaj a Skeletons-zal, az örmény Artsvik Fly With Me című, népzenei motívumokkal megtűzdelt dalával, valamint a moldovai Sunstroke Project együttes vidám hangvételű, Hey Mamma című produkciójával.

Ott lesz a szombati fináléban a lengyel Kasia Mo¶ Flashlight, az ausztrál Isaiah Don't Come Easy, a görög Demy This is Love és a ciprusi Hovig Gravity című dalával.

A Duna televízióban is közvetített showműsort egy fiatal ukrán popegyüttes, a Monatik nyitotta meg, amely a tavalyi évben elért rendkívüli sikerei után kapta a megtisztelő felkérést a dalverseny szervezőitől. A 2016-os stockholmi verseny ukrán győztese, Jamala az összes versenyző fellépése után énekelte el 1944 című tavalyi nyertes dalát.

Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország - amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság.

Mindkét elődöntőből tíz-tíz jelölt jut tovább, így a fináléban összesen 26 ország jelöltje versenyez majd a győzelemért. A következő évi verseny megrendezésének jogát az első helyen végző versenyző országa kapja.

Az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny, évről évre mintegy 200 millió ember nézi.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy magára hagyott SpaceX-rakéta csapódik a Holdba nemsokára, új kráter képződhet miatta

Bill Gray csillagász számításai szerint egy 2025-ben indított Falcon 9 rakétafokozat éri el a Holdat. A becsapódás szerinte nem...

Meghalt Pálfalvi Lajos

66 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Pálfalvi Lajos József Attila-díjas műfordító, irodalomtörténész.

Donald Trump Floridában: „Kuba szinte azonnal a miénk lesz”

Az amerikai elnök kijelentette, hogy hamarosan átveheti az irányítást a szigetország felett.

Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se

És ez még nem is a legdurvább reakciója Dopeman állításaira.

Szívszorító anyák napja vár Molnár Anikóra

Őszintén beszélt a nehézségekről.

10 percre félbeszakadt az Újpest–Fradi meccs az NB I.-ben, a rendőrség megakadályozta a lelátói balhét

A Fradi nagyon simán, négy góllal vezetett az Újpest ellen, amikor a hazai szurkolók a vendégtábor felé indultak.

A Red Bull-pilóta kizárása miatt változik a Miami Nagydíj rajtrácsa – íme a végleges sorrend

Isack Hadjar csak a bokszutcából vághat neki a Miami Nagydíjnak.

Triplázott Magyarországon az olasz motoros, tovább növelte győzelmi rekordját

Kiváló formában versenyzett a Balaton Park Circuiten a 26 éves sportoló.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0