Ezt olvasta már?


Eurovíziós Dalfesztivál: Portugália nyert, Pápai Joci nyolcadik

A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. Pápai Joci az Origo című számmal, remek szerepléssel a nyolcadik lett. - Pécsi Napilap -

A portugál előadó 758 ponttal győzött, mind a nemzeti szakmai zsűrik, mind a közönség az ő produkcióját jutalmazta a legtöbb ponttal. A második 615 ponttal a bolgár Krisztian Kosztov lett Beautiful Mess című számával, a harmadik helyen 374 ponttal a moldovai Sunstroke Project végzett Hey Mamma című dalával. A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.

Pápai Joci a nemzeti zsűriktől 48 pontot kapott, a legtöbbet, 12, illetve 10 pontot Horvátországtól és Szerbiától, a közönségszavazatokkal pedig további 152 pontot szerzett, így 200 ponttal végzett a nyolcadik helyen.

Pápai Joci személyében sorozatban hetedszer jutott be Magyarország az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. A látványos színpadi produkcióban hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte Pápai Jocit, aki a magyar huszárhagyományt idéző ruhában állt ezúttal is színpadra, produkciója pedig nagy sikert aratott a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban jelen lévő sok ezer néző előtt.

"Örülök, hogy egyike lehettem a döntőben a sokszínűséget képviselő előadóknak és büszke vagyok arra, hogy a magyar és a roma kultúrából 180 millió tévénéző kaphatott ízelítőt a produkcióm által. Óriási élmény volt a kijevi arénában ilyen hatalmas színpadon és ennyi ember előtt fellépni, ezeket a perceket soha nem fogom elfelejteni. Köszönöm a csapatomnak és az MTVA képviselőinek, hogy az elmúlt hónapokban mindent megtettek a sikeres szereplésemért" - fogalmazott a döntő után Pápai Joci az MTI-nek.

Az idén Celebrate Diversity (Ünnepeld a sokszínűséget!) szlogennel zajlott az Eurovíziós Dalfesztivál.

A döntő utolsó felében idén is a tavaly bevezetett új rendszerben közölték az eredményeket: először az egyes országok nemzeti zsűrijének pontjai adták közre a helyi szóvivők (Magyarországról Tatár Csilla), majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat országonként hátulról előre haladva mondták be a kijevi aréna műsorvezetői. A kétféle pontokat összeadták (nem kombinálták, mint korábban), így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.

A verseny győztesét 2008 óta díjazzák egy üveg mikrofonnal, Salvador Sobral a tizedik, aki elnyerte az eurovíziós trófeát.

A döntőben fellépett a korábbi eurovíziós győztes ukrán énekesnő, Ruszlana, és bemutatta új dalát a tavalyi győztes Jamala is.

Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét a Duna televízió élőben közvetítette, a kommentátor Rátonyi Kriszta és a tavalyi stockholmi fellépő, Freddie volt. A műsort világszerte mintegy 180 millió tévénéző látta, a döntőt Kínában és az Egyesült Államokban is közvetítették.

A szabályok szerint jövőre az idei nyertes Portugália rendezheti a dalfesztivált.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy magára hagyott SpaceX-rakéta csapódik a Holdba nemsokára, új kráter képződhet miatta

Bill Gray csillagász számításai szerint egy 2025-ben indított Falcon 9 rakétafokozat éri el a Holdat. A becsapódás szerinte nem...

Meghalt Pálfalvi Lajos

66 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Pálfalvi Lajos József Attila-díjas műfordító, irodalomtörténész.

Donald Trump Floridában: „Kuba szinte azonnal a miénk lesz”

Az amerikai elnök kijelentette, hogy hamarosan átveheti az irányítást a szigetország felett.

Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se

És ez még nem is a legdurvább reakciója Dopeman állításaira.

Szívszorító anyák napja vár Molnár Anikóra

Őszintén beszélt a nehézségekről.

10 percre félbeszakadt az Újpest–Fradi meccs az NB I.-ben, a rendőrség megakadályozta a lelátói balhét

A Fradi nagyon simán, négy góllal vezetett az Újpest ellen, amikor a hazai szurkolók a vendégtábor felé indultak.

A Red Bull-pilóta kizárása miatt változik a Miami Nagydíj rajtrácsa – íme a végleges sorrend

Isack Hadjar csak a bokszutcából vághat neki a Miami Nagydíjnak.

Triplázott Magyarországon az olasz motoros, tovább növelte győzelmi rekordját

Kiváló formában versenyzett a Balaton Park Circuiten a 26 éves sportoló.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0