Ezt olvasta már?


Európai Szuperkupa - Sporttörténelmi mérkőzés a Puskás Arénában

Több szempontból is történelmi lesz a Bayern München és a Sevilla csütörtöki összecsapása az Európai Szuperkupáért; Magyarország először rendez a férfi klubfutballban egymérkőzéses döntőt.

A Bajnokok Ligája-győztes müncheni csapat és az Európa-liga-nyertes Sevilla összecsapása abból a szempontból is egyedi, hogy ez lesz a koronavírus-járvány kitörése óta az első olyan mérkőzés az európai szövetség (UEFA) égisze alatt, amelyet nézők előtt rendeznek meg. A találkozón 20 ezer néző lehet jelen, ami a létesítmény teljes befogadóképességének 30 százalékát jelenti. Mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből. A Sevilla 2500 jegyet visszamondott, és bejelentette, hogy csak 500 szurkolója kíséri el a csapatot Budapestre, míg a Bayern részéről várhatóan 2100 szurkoló érkezik a meccsre.

Az UEFA bejelentette, hogy egyfajta tesztként kezeli a mérkőzést, mivel ennek tapasztalataitól teszi függővé, hogy a jövőben - akár válogatott szinten is - visszatérhessenek a nézők a stadionokba.

A csütörtöki találkozóra a Bayern a hatodik BEK/BL-sikerével, míg a Sevilla ugyancsak a hatodik UEFA Kupa/El-diadalával kvalifikálta magát, mindkét együttes a második sikerére hajt az Európai Szuperkupában. Előbbi 2013-ban a Chelsea, utóbbi 2006-ban a Barcelona legyőzésével hódította el a trófeát.

Az Európai Szuperkupa történetében ez lesz a harmadik német-spanyol párharc, a La Liga képviselői eddig százszázalékosak, 1992-ben a Barcelona még két mérkőzésen, 3-2-es összesítéssel nyert a Werder Bremen ellen, öt évvel később pedig a Borussia Dortmundot győzte le 3-1-es összesítéssel.

Mindkét együttes "élen jár" az elveszített finálék tekintetében, a Sevilla - a Barcelonához hasonlóan - négy, a Bayern pedig három ilyen összecsapást bukott el.

A két csapat közös múltja mindössze két találkozóból áll: a Bajnokok Ligája 2017/18-as idényének negyeddöntőjében az első felvonáson a Bayern 2-1-re nyert idegenben, míg a müncheni visszavágón gól nélküli döntetlen született.

Érdekesség, hogy mindkét csapat játszott már Magyarországon nemzetközi kupamérkőzést, mindkét esetben az Újpest volt az ellenfél. A Bayern 1974-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjének első mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a lila-fehérekkel szemben, végül 4-1-es összesítéssel lépett tovább és meg is nyerte története első trófeáját a sorozatban. A Sevilla 2018 augusztusában az Európa-liga selejtező második fordulójában került össze az Újpesttel, a Szusza Ferenc Stadionban 3-1-re diadalmaskodott és 7-1-es összesítéssel jutott a következő körbe.

Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a két legjobb formában lévő európai futballcsapat találkozik egymással a Puskás Arénában, ugyanis a Bajnokok Ligáját a sorozat történetében először százszázalékos teljesítménnyel elhódító Bayern egymást követő 22 győzelemnél és 31 veretlenül megvívott találkozónál jár, míg a Sevilla legutóbbi 21 tétmérkőzésén nem talált legyőzőre. A müncheniek formájáról mindent elárul, hogy a Bundesliga múlt heti nyitófordulójában 8-0-ra ütötték ki a Schalkét. A Sevilla a La Ligában még nem lépett pályára.







0
0
0

hírek innen, onnan

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

Banánízű gyümölcs a magyar kertben? Az indián banán nem mindenhol érzi jól magát

Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz,...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0