Ezt olvasta már?


Értékes hagyatékok, új gépek, programok a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban

Értékes hagyatékokkal gazdagodott a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, ahová idén új gépek is érkeznek valamint számos programmal várják az érdeklődőket - közölte a múzeum ügyvezető igazgatója csütörtökön Szolnokon sajtótájékoztatón.

Kovács Ákos bejelentette, hogy idén újabb díszfestésű Mi-24-es helikopterekkel bővül a múzeum állománya: a RepTárba kerül a 714-es oldalszámú Golden Hind, vagyis Arany Szarvastehén mintázatú gép és a 716-os Csőrike II. Az első különleges Mi-24-es harci helikopter a 117-es oldalszámú, rétisas festésű Csőrike I. 2017-ben érkezett a múzeumba.

A RepTár gyűjteményébe érkezik az 1975 májusában Otrokovicében készült, 0076-os gyári számú Zlin-43 repülőgép is, amelyet 1976. április 30-án állított üzembe a Magyar Honvédség, majd a típus kivonása után 2007 márciusában átadták a Magyar Repülőszövetségnek. A repülőgép utolsó üzembentartója a Honvéd Sportrepülő Egyesület volt.

Kovács Ákos elmondta: minden múzeum számára az a legnagyobb elismerés, ha egy látogató azért tér vissza, hogy felajánlja a család féltve őrzött relikviáit. A felajánlások közül a legértékesebb Zoltán Lajos pilótaszemüvege. Eszmei érték szerint pedig az Ujvári-hagyaték, mivel átfogó képet ad a korai aviatikából és az első világháborúból.

Magó Károly roncskutató, az MH86 Szolnok Helikopterbázis zászlósa arról beszélt, hogy a RepTár fennállása óta mintegy 1500 felajánlott tárgyat kapott, köztük újságot, könyvet, jelvényt, felszerelési és emléktárgyat, egyenruhát, dokumentumokat, fényképeket, második világháborús emlékeket, modelleket.

Hozzátette: az 1939. március 24-i magyar-szlovák légi harcok voltak az első megmérettetései a Magyar Királyi Honvéd Légierőnek, a harcok emléktárgyai igen népszerűek voltak. Egy szlovák területen lelőtt roncs motorjának dugattyúiból hamutartókat készítettek, amelyekbe a pilótajelvényt, a harc helyét és dátumát belevésték. A vászonborításból a szlovák légierő felségjelzését kivágták és ebből is emléktárgyak készültek. A RepTár a felvidéki légi harcok 80. évfordulója alkalmából egy évre kölcsön kapta a tárgyakat, amelyet már megtekinthetnek a látogatók.

Az ügyvezető a programokról szólva elmondta, hogy május 1-jén lehetőség lesz a Mig-29 vadászgépbe is beszállni, csakúgy, mint öt további repülőgépbe és helikopterbe. Május 26-án a gyermeknap alkalmából izgalmas programokkal várják a látogatókat. A meglévő élményelemek mellett - akadálypálya, 4D mozi, szimulátorok, játszótér, pilótapont - további meglepetéseket kínálnak az érdeklődőknek.

Június 22-én, a Múzeumok éjszakáján hosszabb nyitva tartás mellett tartanak tárlatvezetéseket. Emellett a RepTár Esték keretein belül az Eltérített, lelőtt, elszabadult, eltűnt repülőgépek című előadást hallhatják az érdeklődők Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagytól. Július 5-én Ákos ad koncertet, augusztus 31-én piknikre várják a látogatókat.

Az ügyvezető jelezte: elkészült egy múzeumpedagógiai kiadvány, amelyben csoportok részére ajánlanak korosztályra specializált foglalkozásokat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rakéták csapódtak a világ egyik legfontosabb gázlétesítményébe – Kilőtt az olajár

Újabb súlyos eszkaláció rázta meg a közel-keleti energiapiacot, miután iráni rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú...

Az USA újabb szankciókat old fel az energiaválság enyhítése érdekében

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét.

Élő adásban omlott össze Trokán Péter: Elsírta magát, beszélni sem tudott

Trokán Péter harminc év után beszélt arról a sötét estéről, amikor két kislányával magára maradt.

Hiába avatták fel már két éve, továbbra sem működik a nádudvari mentőállomás

Ahhoz, hogy átminősítsék, és 24 órás mentőszolgálat működjön a városban, az Országos Mentőszolgálat szerint még mindig nem adottak...

Szerinted mennyit megy egy délceg Opel telefonfülke az Autobahnon?

Megnyújtóztatták a szögletes Opel izmait a német autópályán.

Önjáró akkumulátorokkal töltik a villanyautókat a kínaiak

Bármilyen parkolóhelyből lehet töltőpont, de ehhez robotok segítsége is kell.

Megy az orosz olaj Kubába, mi lesz ebből?

A hajóforgalmi nyomkövetési adatok alapján csaknem egymillió hordó orosz olaj tart Kubába. Eközben a kommunista szigetet áramkimaradások...

Sokan nem tudják: ezért érdemes vezetékes telefont tartani otthon

Bár a mindennapi életünket egyre inkább az okostelefonok uralják, a vezetékes telefonok nem tűntek el a színről. Bizonyos szempontból...

„Még jobban rákapcsolunk” – Orbán Viktor megosztotta, mely városokban folytatja az országjárást jövő héten

A miniszterelnök több vármegyeszékhelyre is ellátogat, például Kecskemétre, ahol Magyar Péter is járt kedden. De olyan helyszíneken is...

„Isten óvjon minket” – Rubint Réka egy nyelvbotlás miatt kritizálta a Tisza jelöltjét

A fitneszedző az ország jövője miatt aggódik, miután Magyar Péter pártjának jelöltje bakizott a színpadra lépésekor.

Kimondta a szakember: ezek a legfájdalmasabb orvosi beavatkozások

Nem mindig a „nagy” műtétek a legfájdalmasabbak.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

0