Ezt olvasta már?


Emelkedett a magyarok külföldi utazási kedve a második negyedévben

Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott.

A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Romániába látogattak, az utazások kétharmada ezekbe az országokba irányult. A magyarok átlagosan 2,7 napot töltöttek külföldön, 0,8 nappal többet, mint egy évvel korábban.

A KSH adatai szerint a külföldre utazó magyarok folyó áron 245 milliárd forintot költöttek, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak és 10 százalékkal több, mint 2019 második negyedévében. A magyarok fejenként és naponta átlagosan 19 500 forintot költöttek külföldön, míg a bázisidőszakban 11 600 forintot.

Országok szerinti bontás alapján, a magyar utazók a legtöbbet Ausztriában költötték (48 milliárd forint), de jelentősek voltak a Németországba és Olaszországba látogatók költései is (31 milliárd és 18 milliárd forint).

A jelentés szerint a külföldiek 10,9 millió utazást tettek hazánkba ugyanezen időszak alatt. A látogatások száma az előző év azonos negyedévéhez képest 41 százalékkal nőtt, de a 2019. második negyedévinek csupán a 75 százaléka volt.

A beutazók Magyarországon eltöltött ideje 25,2 millió napra nőtt, ami egyharmadával meghaladta az előző év bázis időszakát.

A több napra érkezők egy utazás alkalmával átlagosan 5,6 napot töltöttek hazánkban, amely éves összevetésben közel egyharmados visszaesés.

A hazánkba látogató külföldiek 2022. második negyedévében folyó áron 556 milliárd forintot költöttek, az előző év azonos időszaki értéknél közel kétszer többet, és alig 1 százalékkal kevesebbet, mint a járvány előtti 2019. második negyedévben.

Az egy napra érkezők kiadásainak összege (132 milliárd forint) másfélszeresére, a több napra érkezőké (424 milliárd forint) közel két és félszeresére emelkedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A legtöbbet (88 milliárd forintot) az Ausztriából idelátogatók költötték: kiadásaik több mint kétötödét egészségügyi ellátásokra, egyötödét szabadidő, szórakozás és egészségmegőrzési célú utazásokra, további egyötödét vásárlásokra fordították.

A Németországból érkezők a zömében magánjellegű utakhoz kapcsolódóan 56 milliárd forintot költöttek Magyarországon. Az üzleti céllal beutazók 16 milliárd forintot, a munkavégzési céllal érkezők 7 milliárd forintot költöttek - írták.

A KSH összesítése szerint a magyar turisták külföldi költései 311 milliárd forinttal haladták meg a hazánkba látogató külföldiek magyarországi kiadásait a második negyedévben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen még sosem történt az ukrán háború kezdete óta: maga Putyin kérte a tűzszünetet - óriási bajban van Oroszország?

Moszkva következetesen igyekszik elbagatellizálni a támadások jelentőségét. Azt a tényt azonban egyre nehezebb eltitkolni, hogy az ukrán...

Rövid frizurák, amelyeknél nincs trendibb az idei tavaszi-nyári szezonban

Amikor beköszönt a tavasz és az igazi jó idő, biztosan sokunknak eszébe jut, hogy na, most kellene rövid frizurára váltani.

Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje

Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.

Kétszintű biztonság Európában: az EU kisautó-javaslata emberéletekbe kerülhet, figyelmeztet az ETSC

Képzeljük el, hogy az EU elfogad egy csomagot, amely megkülönbözteti: melyik autóban kell életmentő technológia, és melyikben nem....

82 százalékos Fideszből 71 százalékos Tisza – fenekestül forgatta fel a felsőgagyiak pártpreferenciáit a falubuszaffér

A csereháti Felsőgagy fideszes fellegvárból lett tiszás bástya. A fordulat mértéke még a település prominens lakóit is meglepte.

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

A rendőrség terrorcselekménynek minősítette a támadást.

Lezuhant a repülőgépével a Calzedonia milliárdos alapítója

Súlyos repülőgép-balesetet szenvedett Sandro Veronesi, az olasz Calzedonia és Intimissimi divatbirodalom alapítója Dél-Franciaországban. A...

Így néz ki most a focilegenda, Törőcsik András sírja – fotók

Ma lenne 71 éves az Újpest ikonikus futballistája, Törőcsik András. Az egykori lila-fehér cselkirály 2022 július 9-én hunyt el, már...

Aggódhatnak a gazdák, soha nem volt még ilyen hideg a hajnal május elsején

Tegnap is rekordot döntöttünk, de ma hajnalban is "csúcsmínuszokra" ébredtünk.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0