Ezt olvasta már?


Elkezdődik a Nemzeti Kosárlabda Akadémia építése Pécsett

A héten Budapesten aláírták a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportkomplexumának beruházási, kivitelezési munkálataira irányuló szerződést, így elkezdődhet Pécsett egy világszínvonalú, Európában is egyedülálló kosárlabda utánpótlásképző központ építése

"A Magyar Nemzeti Sportközpontok (MNSK) arról tájékoztatott, hogy sikeres közbeszerzési eljárás végén az MNSK aláírta a kivitelező céggel a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia építéséről szóló szerződést - mondta az MTI-nek Rátgéber László, aki az elmúlt években minden követ megmozgatott azért, hogy elindulhasson az akadémia kivitelezése. - A beruházás hétfőn kezdődik, amikor a kivitelező átveszi a munkaterületet. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzések dolgoznak most bennem! Nagyon köszönöm Magyarország kormányának ezt a pillanatot, életem legnagyobb sikerének tekintem ezt a lehetőséget, az eddigi munkásságom igazi elismerésének. Amekkora megtiszteltetés és öröm ez számomra, akkora feladat és felelősség is. Rendkívül felemelő érzés bemenni a pécsi Városi Sportcsarnokba, ahol a mennyezeten lógnak a csapataim által elért bajnoki címeknek, kupagyőzelmeknek, Euroliga-sikereknek emléket állító zászlók. Ez már sporttörténelem, örökkévalóság."

Ahogy fogalmazott: sporttörténelmi jelentőségű a Nemzeti Kosárlabda Akadémia létrehozása is, a most elindult folyamat szerinte már visszafordíthatatlan, irreverzibilis.

"Ez az épület állni fog, a feladatunk pedig megtölteni tartalommal, hogy a világszínvonalú csarnokban az utánpótlásképzés is világszínvonalon működjön. Hálával tartozom a kormánynak, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Büszke vagyok arra, hogy a tizennyolc Pécsnek megnyert aranyérem után Pécsre hozhattam a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Biztos vagyok abban, hogy nem tévedtem ezzel, és a Rátgéber Akadémia életében is mérföldkövet jelent a beruházás: az eddig elvégzett szakmai munkánkra alapozva itt létre tudunk hozni egy Kiválósági Központot." - mondta Rátgéber László.

Hozzátette: a legkiválóbb kosárlabda szakemberekkel a legmagasabb szintű szakmai munkát szeretné folytatni, a legtehetségesebb játékosokkal dolgozni a legprofesszionálisabb edzésfeltételek mellett, a legmodernebb tudományos háttértámogatással és eszközparkkal, valamint infrastrukturális háttérrel.

"A kiváló körülmények sokakat elkényelmesítenek, de mi épp a középszerűség ellen harcolunk: a magyar válogatottnak nevelünk játékosokat, akik nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. Ez a folyamat már elkezdődött a Rátgéber Akadémián, két neveltünk, a 17 éves Juhász Dorka és a 19 éves Pongó Marcell már az Európa Kupában is bizonyította tehetségét, többen pedig bemutatkoztak a magyar élvonalban." - mondta a szakember.

Mint megjegyezte, három ok miatt tudja, hogy Pécsen a helye a Nemzeti Kosárlabda Akadémiának:

"Életem legértékesebb és legnagyszerűbb harmadát itt töltöttem Pécsett, és azokra a szakmai és erkölcsi értékekre akarunk építeni, melyek akkor itt megvalósultak, a Rátgéber Kosárlabda Akadémián is ezt az irányvonalat követjük. Pécs Város Önkormányzata biztosította a telket a beruházáshoz, remélem, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia megépülése komoly összefogást hoz majd, és munkánk kiemelt támogatást kap mind Pécs városa, mind a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége részéről. A harmadik fontos láncszem a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hiszen tudományos háttér és anyagi támogatás nélkül nem működhet az akadémia és a pécsi kosárlabda. Nagyon bízom abban, hogy nemsokára aláírunk a PTE-vel egy olyan hosszú távú együttműködési megállapodást, amely mérföldkő lehet a kosárlabda utánpótlásképzésben, és hozzájárul ahhoz, hogy a jövő tehetségei előtt kosárlabda életpályamodell álljon."

Az újvidéki születésű, 50 éves tréner kilencszer nyert bajnokságot és kupát a pécsi női csapattal, amelynek kispadján 1993-tól 2008-ig ült. Az Euroligában kétszer bronzérmes lett az együttessel. Ő az egyetlen kosárlabdatréner, aki magyar női és férfi szövetségi kapitányként is dolgozott, a női válogatottnak 1997 és 2004 között, majd 2008-2009-ben volt kapitánya, a férfi nemzeti együttes felkészülését pedig 2012-ben irányította.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Szorcsik Viki: „Szabad vagyok, nem tartozom felelősséggel”

A színésznő már gyermekkorában arról álmodott, hogy egyszer olyan szabad életet élhet, ahol szóba sem jönnek a kötöttségek. Szorcsik...

Az év eddigi részében 3 hazai gyógyvizet vizsgáltak felül

Idén két településen három termálvíz kapta meg újonnan a gyógyvíz címet. Illetve szintén két településen, ugyancsak három...

Halácsy Péter: A sör-unikum kombót rólam nevezték el a Preziben – Mindenki függő

A startuper-vállalkozó őszintén megnyílt arról, milyen gondokat okozott a családi életében az alkoholfogyasztás, és miért döntött...

Ezt csinálják a nárcisztikus emberek a nagyobb társaságban, de hamar le lehet őket állítani

A nárcisztikus emberek jelenléte fárasztó, néha kifejezetten romboló lehet, de ha felismerjük a mintázatokat, és megtanuljuk kezelni...

Majdnem kitört a balhé, 10 percre le kellett állítani az Újpest-FTC meccset

A lelátóra rendőrök is bevonultak, amikor az újpesti szurkolók egy része átvonult a vendégszektor mellé. A balhét végül sikerült...

Egyre keményebb az elnyomás, tavaly már több mint 200 embert ítéltek el hazaárulásra hivatkozva Oroszországban

Tízen kereskedelmi vagy egyéb szervezet alkalmazottjai, heten vállalkozók, öten köztisztviselők, tizenketten pedig katonák voltak.

Rujder Vivien kedvéért én is visszaköltöznék a múlt századba, de a mobilomat azért vinném – Beléd estem – Vélemény

Kiszámítható románc, de olyan sztárparádéval, hogy még a 90-es éveket is visszasírjuk.

Minden nap kávézol? A szíved és a májad is hálás lehet – de csak eddig a mennyiségig

Sokan nem tudják, de a kávé nemcsak élénkít, hanem bizonyos mennyiségben kifejezetten jótékony hatással lehet a szervezetre –...

Fotókon a derbi: botrány a lelátón, óriási pofon a pályán, a Fradi ünnepelt, az újpestiek szenvedtek

Őrült és döbbenetes meccset játszott vasárnap délután a labdarúgó-NB I-ben a házigazda Újpest és a Ferencváros. A lila-fehérek azt...

Kiderült, mikor csapnak le a zivatarok, jégeső is jöhet: figyelmeztetést adtak ki ezekre a vármegyékre

Május első hétvégéje után tovább fokozódik a melegedés. A jövő hét első felében pedig már kora nyárias maximumokra lehet...

Egy új nikotinfüggő generációt teremtünk – állítja a tüdőgyógyász

Kevesebb köhögés, kíméletesebb alternatíva, modernebb forma – sokan így gondolnak az e-cigarettára és a hevített dohánytermékekre....

Szélesi túl indulatos volt a 0-5-ös derbi után: "Erre most inkább nem válaszolok"

Így értékelte az Újpest-FTC (0-5) mérkőzést Szélesi Zoltán.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Így pártoltak el a Tiszához a Fideszesek, leleplező levelet írt nyugdíjas édesanyjáról egy nő

Annak tartalmát az az influenszer osztotta meg, aki elindította a rendszerváltás felé.

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0