Devizaadósok figyelem! Kamat és költség sem jár a banknak
Egy hitelszerződés csak akkor tisztességes és érvényes, ha az összes lényeges szerződéskötési elemet tartalmazza, máskülönben sem kamat, sem költség nem jár a banknak. - Pécsi Napilap -
Ezt mondja ki egy friss európai bírósági határozat, mely egy 2008-as uniós irányelvet értelmez egy szlovákiai bíróság megkeresése nyomán.-írja a http://www.sonline.hu
Felcsillant a remény a magyar devizahitelesek számára is, méghozzá az eddigi legmegalapozottabb érvelést kínálja tálcán a javukra – értelmezi az uniós bíróság állásfoglalását Léhmann György.
A siófoki ügyvéd szerint vitatott lehet ugyan, hogy egy szerződésnek mi a lényeges eleme, ám a bírósági határozat eligazítást nyújt erre is, amikor kimondja: minden olyan elem, amely nélkül az adós nem tudja pontosan meghatározni, mekkora kötelezettséget vállal a szerződés aláírásával. Léhmann arra is felhívja a figyelmet: az Európai Bíróság szerint nem csupán tartalmaznia kell az összes lényeges, fizetési kötelezettségre vonatkozó elemet, de az ügyfélnek ezeknek a pontoknak a megismerését aláírásával is igazolnia kell. Máskülönben úgy tekintendő, hogy a bank lényeges feltételeket eltitkoló, azaz tisztességtelen magatartást tanúsított, ezért aztán sem költséget, sem kamatot nem számolhat fel.
– Mi a teendője most az anno devizahitelszerződést kötött adósnak? – kérdeztük Léhmann Györgytől.
– Először is átnézi, átszámolja a szerződését – felelte az ügyvéd. – Kicsi az esélye, hogy úgy szerződött a bankkal, hogy minden, a fizetési kötelezettségre vonatkozó lényeges elemet rögzítettek. Tehát hogy az adós a hitelfelvételkor előre láthatta volna ezekből, hogy akár duplájára is emelkedhet majd a törlesztőrészlete. Ha így lett volna, aligha írja alá. Különösen igaz lehet ez az autóhitel-szerződésekre, hiszen az ügyfelek java része ott banki ügyintézővel sem találkozott. Ha az adós úgy véli, az ő szerződéséből sem derül ki minden részlet a fizetési kötelezettségek változásáról (amit ráadásul alá is kellett volna írnia), akkor számolja ki, kamat és költség nélkül mennyi pénz jár jogosan a banknak. Figyelem, az árfolyam-kockázat is teljes egészében a bankot terheli, ha nem ismertették meg kellően az adóst egy kockázatfeltáró nyilatkozatban, vagy üzletszabályzatban az említett várható változásokkal!
– Az adós tehát számol, majd a bírósághoz fordul igazáért? De hiszen a forintosítással a perlés jogáról is lemondtak az egykori devizahitelesek…
– Igen, az adós számol, már csak azért is, hogy ne csak én dolgozzak, majd megírja a banknak, hogy példának okáért a pénzintézet havi 80 ezres követelésével szemben ő ezen túl csak 30 ezret fizet, mert az Európai Bíróság friss állásfoglalása értelmében ennyit tart jogosnak. A banknak persze ez nem fog tetszeni, jó eséllyel megindítja a végrehajtást (amit könnyűszerrel megtehet Magyarországon bírósági határozat nélkül is, tisztességtelen közjegyzői közreműködés révén), majd ezt követően pert csak erre válaszul lehet indítani és kérni a végrehajtás megszüntetését, mondván, hogy a bank követelése nem jogos, hivatkozva megint csak a friss uniós határozatra.
– Amit a magyar bíróságnak is kötelező volna figyelembe venni?
– Jogállamban igen, sőt, a 2014-es forintosítási törvényt is figyelmen kívül kéne hagyniuk a bíróságoknak, mondván, az összes elszámolás érvénytelen. Nem tudom, melyik bíró hogyan dönt, hogyan dönthet, de a végtelenségig nem lehet húzni, a legfelsőbb bírói fórum, a Kúria már aligha tudja majd figyelmen kívül hagyni az uniós jogot.
– Valljuk be, ennek ellenére nagy a kockázata annak, amit ön most ajánl az adósoknak, kérdés, hányan mernek bevállalni egy végrehajtási eljárást…
– Higgye el minden adós, hogy ezzel a döntéssel sokat erősödtünk. Megvan a muníció ahhoz, hogy miért nem fizetek annyit a jövőben, amennyit a bank szeretne látni. Kockázata van, de nincs más eszköz, kaszára, kapára mégsem kaphatunk. Jellemzőnek tartom, hogy egy szlovákiai bíróság kért állásfoglalást az uniós testülettől, noha én az összes, több ezer periratomban ugyanerre kértem a hazai bíróságokat, hasztalanul…
Forrás : http://www.sonline.hu/
hírek innen, onnan
Sífutópályát építettek a történelmi hídon
Alkalmi sífutópályát létesítettek péntek délelőtt a prágai Károly hídon a Jizerská padesátka (Jizerai ötvenes) amatőr síverseny...
Helyükre kerültek az első betonelemek Paksnál: így zajlik a 2,5 tonnás tömbök mozgatása
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalán a Magyar Honvédség szolnoki bázisán osztott meg részleteket arról, hogyan vesz...
Akadémiát indít a Digitális Polgári Kör
Fényképes önéletrajz és motivációs levél is kell a jelentkezéshez.
A Sziget Fesztivál legjobb szettjeitől leesett az állunk, nem találjuk a szavakat az idei felhozatalra
A fesztiválok szinte észrevétlenül nőtték ki magukat a popkultúra és a stílus legfontosabb színterévé. Ami korábban szinte csak a...
Abbahagyja a pártpolitizálást Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget szervezője
Április végén kezdte el létrehozni a Romániai Magyar Egységpártot, de nem folytatja tovább.
Ez a két jel hűtlenségre utal – Figyeljen oda, ha a partnere így viselkedik!
A párkapcsolatok világa tele van kihívásokkal, és sajnos a hűtlenség sem ritka jelenség. Bár senki sem szeret gyanakodni, néha mégis...
Legendává váltak a második világháborús fegyverek, mégis rengeteg a tévhit – Nézzük, mit tudunk rosszul az USA arzenáljáról
A második világégés számtalan kézifegyvert tett híressé. Elterjedtek az öntöltő puskák, a géppisztolyok, a géppuskák kezeléséhez...
Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban
Már három napja ég az erdő az ország dél-nyugati részén.
A kritikai elutasítás ellenére csak úgy szárnyal a Netflix sorozata
A kritikusok elutasítása ellenére már több mint 50 napja a nézettségi listákon szerepel a Ransom Canyon.
Túrázás közben akarta meggyilkolni feleségét egy orvos
Emberölési kísérlet vádjával áll a bíróság elé.
Falvakat kellett kitelepíteni az újabb erdőtűz miatt
A belgiumi természetvédelmi területen péntek óta tombol a tűz.
Moszkvából fordult vissza a világjáró magyar teslás, pont azért, amiért gondolod
Idejekorán szakadt meg az 55 ezer kilométeresre tervezett túra.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntő-ben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér
Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya
A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme
Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


