Czene: egy százalékra emeljük a sport költségvetési részesedését
A kormány pár év alatt az európai szintre, azaz egy százalékra szeretné növelni a sport részesedését a teljes költségvetésből - jelentette be Czene Attila sportpolitikai ügyekért felelős államtitkár a Duna Tv Sportaréna című hétfő esti műsorában.
Hozzátette: az emelést úgy szeretnék elérni, hogy már a jövő évi büdzsében a mostani 0,4 százaléknál legalább 0,1 százalékkal több legyen a sport részesedése. A folyamatos emelésekkel így négy-hat év alatt lehetne elérni az európai színvonalat.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy egycsatornássá kívánják tenni a sportfinanszírozás rendszerét. Éppen a napokban egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy ennek első lépéseként a köztestületek számát a jelenlegi ötről kettőre kívánják csökkenteni. Czene Attila elmondta: már folynak a tárgyalások arról, hogy a paralimpikonok szervezete a Magyar Olimpiai Bizottságba (MOB), a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (FONESZ) és a Nemzeti Szabadidősport Szövetség (NSZSZ) pedig a Nemzeti Sportszövetségbe (NSSZ) tagozódna. Az államtitkár hangsúlyozta: szeretné, ha a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Igazgatóság (NUPI) és vele együtt az utánpótlásprogramok a jövőben is az állami sportirányítás felügyelete alá tartoznának. Ez a kérdés azonban még függőben van, és az is elképzelhető, hogy az olimpiai sportágak mellett ezt a területet is a MOB felügyeli majd.
Czene Attila kitért arra, hogy a kormány által a közelmúltban elfogadott adócsomag részeként, a társasági adókedvezményeken keresztül néhány kiemelt sportág plusz piaci forrásokhoz juthat. A klubok és a szövetségek ezeket a pénzeket utánpótlás-nevelésre, a tárgyi feltételek és a létesítményhelyzet javítására, valamint személyi kifizetésekre fordíthatják, s véleménye szerint ezek a változások, valamint a sportnak visszaadott 700 milliós költségvetési támogatás pozitív hatásai már a londoni olimpiáig jelentkezhetnek.
A jelenleg zajló magyarországi "vizes" Európa-bajnokság kapcsán Czene Attila kijelentette: nem akar túl nagy terhet rakni a magyar versenyzők nyakába, de négy-öt aranyérem megszerzését reálisnak látja. Ezek begyűjtésére Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt, Verrasztó Evelynt, Jakabos Zsuzsannát és Hosszú Katinkát tartja esélyesnek.
"Tudom, hogy Katinka a hétfőinél jobb eredményre is képes 400 vegyesen. Szerintem titkon világcsúcsot szeretett volna úszni, és kicsit elgörcsölte, de hátra még van két erős száma, amelyeken javíthat" - tette hozzá bizakodóan az államtitkár, aki úszóként olimpiai bajnoki címet szerzett 1996-ban, Atlantában.
MTI
hírek innen, onnan
Kigyulladt egy csarnok Nyírbátorban
Hetvenegy embert kellett kimenekíteni, a tűzoltók már körülhatárolták a lángokat.
Két szavazaton múlt Trump kedvenc „magánhadseregének” 70 milliárdos támogatása
A mostani döntés egyértelmű politikai győzelem Donald Trump számára.
Tovább gyűrűzik az azbeszt-botrány: óriási bajt okozhatnak az önkormányzatok - mi lesz így a lakosággal?
Több száz magyarországi település több mint ezer helyszínére kerülhetett abból az osztrák bányákból származó, azbeszttel...
Szabó Bence elindította visszaszerelését
„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat” – írta.
Ennyit kell most várni egy műtétre az állami kórházakban – még tovább nőttek a várólisták
Tovább romlott a helyzet az állami egészségügyben: a három fő beavatkozásra 35 623 beteg vár, egyes intézményekben akár két évnél is...
Vagyonvisszaszerzés: így lehet jogszerűen elvenni Mészároséktól az MBH Bankot
A Tisza által beígért igazságtétel egyik legfontosabb kérdése, hogy vissza lehet-e jogszerűen venni a NER központi bankját, a jórészt...
Adathalász támadás érte egy Otthon Centrum-iroda rendszerét: érzékeny ügyféladatok szivároghattak ki
Adathalász támadás áldozata lett az Otthon Centrum franchise hálózatához tartozó Benefit Line Kft. egyik XI. kerületi, Bicskei utcai...
A diákmunka így fizet a legjobban, ezzel lehet a legtöbb pénzt kihozni a nyári melóból - Bérek, adók, buktatók, tippek
A nyári szünet beköszöntével rengeteg fiatal dönt úgy, hogy munkát vállal. Mielőtt azonban fejest ugranának a feladatokba, nem árt...
Háború a parkolóhelyekért: ezt kockáztatja, aki lefoglalja a közterületet
Szinte minden autós találkozott már azzal a jelenséggel, amikor egy szék, bója, láda vagy akár egy kuka őrzi a parkolóhelyet egy...
Őrjöngés közben hajította ki a kutyát az ablakon a férfi: más miatt is bíróság elé állíthatják
A lakótársnőjét is fenyegette és bántalmazta, a kutya is az övé volt.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Kamion gázolt halálra egy idős gyalogost Szentendrén
A rendőrség szakértők segítségével, büntetőeljárás keretében vizsgálja a balesetet.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
blogmorzsák
A ripsdorfi Keresztelő János templom
Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


