Csak 100 milliárdot vettünk fel
A tavaly még több helyen hangoztatott optimista jóslatok ellenére ez év tavaszára sem éledt újra a hazai lakáshitelpiac.
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2010 első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a hazai háztartások, ez 36 százalékkal elmarad a 2009 hasonló időszakában regisztrált mennyiségtől - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
A gazdasági napilap cikke szerint még nagyobb az elmaradás a csúcsévnek számító 2008-hoz képest: akkor januártól májusig több mint 330 milliárdnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók, amelyeknek az idei mennyiség kevesebb mint a harmada.
A szabályozói környezet változása - a devizaalapú jelzáloghitelek eltűnése, a szigorú feltételekhez kötött támogatott konstrukciók -, illetve a forintalapú hitelek terjedése ugyanakkor megtette a hatását az új hitelek devizanem szerinti összetételére. Az első öt hónap adatait figyelembe véve ugyanis az új lakáskölcsönöknek már majdnem felét forint-, közel 40 százalékát pedig euróalapon nyújtották, a svájcifrank-alapú hitelek részesedése pedig már alig haladta meg a tíz százalékot. (2008 első öt hónapjában még több mint 80 százalékot képviseltek a frank-, és alig több mint tíz százalékot a forintalapú kölcsönök.)
MTI

- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Csökken az üzemanyagok ára
- Hétfő reggeltől stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat a Malév
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


