Ezt olvasta már?


Cannes: nagy tapssal jutalmazta a közönség Kristóf György első filmjét

Nagy tapssal jutalmazta a 70. cannes-i fesztivál közönsége Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.

A művészfilmek kategóriájának számító versenybe idén 18 alkotás kapott meghívást, köztük hat elsőfilm, de itt versenyez a 2008-ban Az osztály című filmjéért Arany Pálmát nyert Laurent Cantet legújabb alkotása is.

A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem filozófia szakos hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmterv-fejlesztő fórumán.

Filmjének főhőse Ágoston, egy ötven év feletti szlovákiai magyar férfi, aki miután elvesztette hegesztői állását, családját hátrahagyva a lettországi Rigában vállal hajógyári munkát, és minden vágya, hogy a tengerből egy nagy halat kifogjon. A történet az ő kelet-európai útkeresésének és egzisztenciavesztésének története, abszurd humorral elmesélve.

A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre Pohárnok Gergely, a társforgatókönyvíró a rendező mellett Horváth Eszter és Papp Gábor, az egyik vágó pedig Dunai László volt.

Kristóf György a bemutató után az MTI-nek Cannes-ban elmondta: filmje személyes ihletésű, miután az édesapja többször kénytelen volt külföldön munkát vállalni. De azért is a szülei generációjáról szól a film, mert számukra a munkahely elvesztésének és a külföldi álláskeresésnek sokkal nagyobb a tétje Közép-Európában, mint a rendszerváltás után született mai fiatalságnak. A fiatal rendező a személyes érintettség mellett a társadalmi témák megfogalmazásában a közép-európai lét lényegének átadását is fontosnak tartja.

A rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a filmjét ugyanúgy magáénak érzi Magyarország, Szlovákia és Csehország, pedig az egészet Lettországban forgatta, többségében magyar alkotói gárdával, az utómunkát pedig Prágában csinálta. Mindez szerinte az ő közép-európai identitását mutatja.

"Ez az én utamból következik, négy országban éltem eddig, nincs egy olyan város, amit most otthonomnak tudnék nevezni" - hangsúlyozta.

Jóllehet Kristóf György Prágában végezte a filmes iskolát, Enyedi Ildikót tartja mesterének, aki ugyan nem vette fel a budapesti Színművészeti Egyetemre, de a szárnyai alá vette, elvitte magával forgatásokra és az osztálya óráira is beengedte.

Kristóf György Terhes Sándort szereplőválogatáson választotta ki a film főszerepére. Úgy látja, hogy a krétakörös alternatív színházas múltjának köszönhetően olyan könnyeden és felszabadultan alakította a szerepet, hogy az nagyon sokat segített a történet elemelésében.

A színész az MTI-nek elmondta: a forgatás előtt egy évvel a rendező elküldte őt teljesen egyedül a forgatási helyszínekre, még egy rigai halászhajón is megfordult, hogy teljesen magáévá tegye a főhős gondolkodását. Terhes Sándor nem beszél szlovákul, de a film miatt szlovákul és oroszul is megtanulta a teljes dialógusokat.

Az Out a KMH Film koprodukciójában készült a Filmalap 44 millió forintos gyártási támogatásával, magyar koproducere Pusztai Ferenc, Taschler Andrea és Lovas Nándor volt. Az Out a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint....

92 éves, és még mindig dolgozik a nyugdíjas nő – 33 milliót gyűjtöttek neki

Dél‑Floridában egy hétköznapi vásárlásból országos figyelmet kapó történet lett, miután egy nő észrevette, hogy egy 92 éves...

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények...

3 kiemelkedő játék érkezett Xbox Game Pass-ra

Az Xbox Game Pass hónapról hónapra új címekkel frissül, a nagy költségvetésű premierjátékoktól kezdve a rejtett gyöngyszemekig.

Tom Cruise kasszarobbantó akciófilmje újra megmozdult, és nem kicsit

Tom Cruise pályafutásának egyik legfontosabb mérföldköve volt 2025, amikor utoljára bújt Ethan Hunt szerepébe a Mission: Impossible – A...

Nem egy fűszerről van szó: ezt tedd a kávédba 50 felett, ha fogyni szeretnél

50 felett a test már egészen más szabályok szerint működik, és amit korábban gond nélkül elégett, az ilyen korban már könnyen...

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a...

Egy budapesti lakás és magyar lányok is felbukkantak az Epstein-aktákban

A pedofil bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein többször is Budapesten járhatott – derül ki a...

Több tízezer ember állt ki a kormány ellen, az elnök mellett egy prágai tüntetésen

2026. február 15-én az ország több városában fognak folytatódni a megmozdulások.

Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők

Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.

Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni

Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az...

0

Sport

Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik helyére igazolna a Liverpool

Az eddig viszonylag csendes átigazolási időszaka az utolsó 48 órában még hozhat fordulatot a PL-címvédőnél.

Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek

Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.

Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Yamal gólja, De Jong fektetős cselei minden pénzt megérnek

Bőkezűen pazarolták el a helyzeteket a katalánok.

Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért

A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.

Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt

A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.

Fetrengett a Garden a röhögéstől, lerepült a paróka a bunyós fejéről

Ilyesmit még nem látott a patinás sportcsarnok közönsége.

Szoboszlaiék edzője megható pillanatot osztott meg az újabb Liverpool-siker után

A holland menedzser kénytelen volt ismét jobbhátvédként bevetni a magyar válogatott sztárt.

0
0

Bulvár

Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme

Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.

Mínusz 20 fok közeleg

Észak-Európa felett egy nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedik el, melynek áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű, egyre fagyosabb légtömeg érkezik a kontinens belsejébe. Területén éjszaka nagyrészt -20, de nap

Ezek a fűszerek a húsleves nagy ellenségei, ne használd őket

Van néhány fűszer, amit bár modern konyhában használnak, de nagyon el tudják vinni a húsleves ízét.

Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek

Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.

Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében

A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.

Belenyúlt a kormány a bankszámlákba

Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.

Ez okozza az öregszagot – egy étel segíthet megszabadulni tőle

Az öregszag nem higiéniai kérdés, hanem a korral járó biológiai folyamatok eredménye, és egy vegyület okozza. Megfelelő étrenddel azonban enyhíthető.

"Magammal viszlek": mindenki szeme láttára a vonat elé rántotta a fiatal lányt a zavart támadó

.A fiatal lányt egy szudáni bevándorló rángatta be a sínek közé.

Ez a vitamin varázslatosan hat az agyra – de sokan nem szednek belőle eleget

Ez a kevésbé hangos, de kulcsfontosságú tápanyag alapvetően befolyásolja az agy működését, az idegrendszer állapotát és a mentális frissességet, mégis rengetegen élnek úgy alacsony szinttel, hogy nem is tudnak r

Vigyázz. Óriási kárt okozhat az autódban ez a mindennap használt eszköz

Szinte minden autóban ott van, rutinszerűen használjuk, és fel sem merül bennünk, hogy baj lehet belőle. Pedig ez az apró, ártalmatlannak tűnő eszköz akár komoly és drága károkat is okozhat, ha nem figyelsz rá.

0