Ezt olvasta már?


Cannes: Pedro Almodóvar lesz az idei filmfesztivál zsűrijének elnöke

Pedro Almodóvar lesz a 70. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be kedden a szervezők Párizsban. - Pécsi Napilap -

Az Oscar-díjas spanyol filmrendező visszatérő vendége a világ egyik legrangosabb filmes találkozójának, ahol számos díjjal jutalmazták, de az Arany Pálmát még soha nem nyerte el.

A Mindent anyámról és a Beszélj hozzá! című filmek alkotója a Mad Max-filmek ausztrál rendezőjét, George Millert követi az elnöki székben. A zsűri többi tagjával május 28-án adja majd át a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a fesztiválon.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a kivételes tisztségben ünnepelhetem a cannes-i filmfesztivál 70. évfordulóját" - mondta a 67 éves rendező a fesztivál közleménye szerint.

"Hálás vagyok, megtiszteltetve érzem magam és lámpalázam van. Zsűrielnöknek lenni nagy felelősség, és remélem, a helyzet magaslatán leszek. Azt mondhatom, hogy szívvel-lélekkel teszem majd a dolgom, amely egyszerre öröm és privilégium" - tette hozzá.

Pedro Almodóvar 1992-ben a zsűri tagja volt Cannes-ban, akkor Gérard Depardieu francia színész vezette a testületet. Filmjeivel ötször kapott meghívást a hivatalos versenyprogramba (Mindent anyámról, Volver, Megtört ölelések, A bőr, amelyben élek, Julieta).

A Mindent anyámról című alkotásáért 1999-ben megkapta a legjobb rendezés díját, 2006-ban pedig a Volver a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb női alakításnak járó szobrot érdemelte ki.

Almodóvar az Oscar-díjat is kétszer vehette át: 2000-ben a Mindent anyámról című filmjével megnyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját, 2003-ban pedig a Beszélj hozzá! című alkotásával elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó aranyszobrot.

Alfred Hitchcock és Luis Bunuel filmjeinek nagy rajongójaként a spanyol filmrendező az elmúlt három évtized európai filmművészetének egyik legeredetibb figurája, eddig több mint húsz filmet rendezett.

Az 1980-ban 16 milliméteres kamerával készített első játékfilmje a madridi underground világáról gyorsan kultuszfilmmé vált. Ezt két év múlva követte a Szenvedélyek labirintusa sokkoló jelenetekkel, bonyolult nemi identitásokkal és szerepcserékkel.

Almodóvar a kezdetektől gyakran producere, forgatókönyvírója, zeneszerzője és látványtervezője is filmjeinek. Életműve összefüggő egész, visszatérnek benne a gyakran provokatív témák a szexuális identitásról, az anya-gyerek kapcsolatról, miként a karakterek és a kedvenc színészek, köztük Carmen Maura, Antonio Banderas, Penélope Cruz vagy épp Marisa Paredes és Cecilia Roth.

Gyakori, hogy egy motívum csak felvillan, majd egy későbbi alkotás részletesen kidolgozza. Filmjeiben szinte kötelező egy érzelmes, szívtépően fájdalmas betétdal. Hősei, figurái gyakran homoszexuálisok - saját homoszexualitását is nyíltan vállalja -, de felvonultatott transzvesztitákat, kéjgyilkost és pedofil papot is.

Az 1984-ben készült Mit vétettem, hogy ezt érdemeltem című film nőalakjait már bevallottan családja tagjairól mintázta. Életművének talán legfontosabb kérdése a nő szerepe, számára a nők érdekesebbek és értékesebbek, mint a férfiak, akikben gyakran összegyúrja az összes rosszat, amit megtapasztalt.

1986-ban készült a Matador a később hollywoodi karriert befutó Antonio Banderasszal a főszerepben, a nemzetközi sikert azonban 1988-ban az egyik legszórakoztatóbb filmje, a női boldogságról és a magányról szóló Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén hozta meg. Ezután a következett a legtöbbet díjazott Tűsarok 1991-ben és 1999-ben a Mindent anyámról.

"A cannes-i fesztivál boldog, hogy a 70. évfordulón egy olyan egyedülálló művészt fogadhat, aki végtelen népszerűségnek örvend. Munkásságával örökre beírta magát a filmművészet történetébe" - írta közös közleményében Pierre Lescure fesztiválelnök és Thierry Frémaux igazgató.

A május 17-én kezdődő fesztivál zsűrijének tagjait és a versenybe meghívott filmek listáját április közepén teszik közzé.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szorcsik Viki: „Szabad vagyok, nem tartozom felelősséggel”

A színésznő már gyermekkorában arról álmodott, hogy egyszer olyan szabad életet élhet, ahol szóba sem jönnek a kötöttségek. Szorcsik...

Az év eddigi részében 3 hazai gyógyvizet vizsgáltak felül

Idén két településen három termálvíz kapta meg újonnan a gyógyvíz címet. Illetve szintén két településen, ugyancsak három...

Halácsy Péter: A sör-unikum kombót rólam nevezték el a Preziben – Mindenki függő

A startuper-vállalkozó őszintén megnyílt arról, milyen gondokat okozott a családi életében az alkoholfogyasztás, és miért döntött...

Ezt csinálják a nárcisztikus emberek a nagyobb társaságban, de hamar le lehet őket állítani

A nárcisztikus emberek jelenléte fárasztó, néha kifejezetten romboló lehet, de ha felismerjük a mintázatokat, és megtanuljuk kezelni...

Majdnem kitört a balhé, 10 percre le kellett állítani az Újpest-FTC meccset

A lelátóra rendőrök is bevonultak, amikor az újpesti szurkolók egy része átvonult a vendégszektor mellé. A balhét végül sikerült...

Egyre keményebb az elnyomás, tavaly már több mint 200 embert ítéltek el hazaárulásra hivatkozva Oroszországban

Tízen kereskedelmi vagy egyéb szervezet alkalmazottjai, heten vállalkozók, öten köztisztviselők, tizenketten pedig katonák voltak.

Rujder Vivien kedvéért én is visszaköltöznék a múlt századba, de a mobilomat azért vinném – Beléd estem – Vélemény

Kiszámítható románc, de olyan sztárparádéval, hogy még a 90-es éveket is visszasírjuk.

Minden nap kávézol? A szíved és a májad is hálás lehet – de csak eddig a mennyiségig

Sokan nem tudják, de a kávé nemcsak élénkít, hanem bizonyos mennyiségben kifejezetten jótékony hatással lehet a szervezetre –...

Fotókon a derbi: botrány a lelátón, óriási pofon a pályán, a Fradi ünnepelt, az újpestiek szenvedtek

Őrült és döbbenetes meccset játszott vasárnap délután a labdarúgó-NB I-ben a házigazda Újpest és a Ferencváros. A lila-fehérek azt...

Kiderült, mikor csapnak le a zivatarok, jégeső is jöhet: figyelmeztetést adtak ki ezekre a vármegyékre

Május első hétvégéje után tovább fokozódik a melegedés. A jövő hét első felében pedig már kora nyárias maximumokra lehet...

Egy új nikotinfüggő generációt teremtünk – állítja a tüdőgyógyász

Kevesebb köhögés, kíméletesebb alternatíva, modernebb forma – sokan így gondolnak az e-cigarettára és a hevített dohánytermékekre....

Szélesi túl indulatos volt a 0-5-ös derbi után: "Erre most inkább nem válaszolok"

Így értékelte az Újpest-FTC (0-5) mérkőzést Szélesi Zoltán.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Így pártoltak el a Tiszához a Fideszesek, leleplező levelet írt nyugdíjas édesanyjáról egy nő

Annak tartalmát az az influenszer osztotta meg, aki elindította a rendszerváltás felé.

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0