Bővítette mezőtúri gázüzemét az O&GD Central Kft.
Bővítette mezőtúri gázüzemét a kőolaj-és földgázkitermelő O&GD Central Kft., a fejlesztéssel egy közép-alföldi elosztóközpont jött létre, ahonnan az egész térséget elláthatják földgázzal - közölte a cég társadalmi ügyek vezetője az MTI-vel.
Breitner Dániel elmondta: a fejlesztésre azért volt szükség, mert az idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében megtalált újabb gázmezők növelik a kitermelt gázmennyiséget.
Hozzátette: új felszíni létesítmény nem épül Mezőtúron, a térségben a már meglévő Endrődi Gázelőkészítő és Stabilizáló Üzem (EGSÜ) lát el már most is regionális tevékenységet, ugyanis oda futnak be a környékbeli, évek óta üzemelő - öcsödi, túrkevei, dévaványai, gyomaendrődi, mezőtúri - gázmezők vezetékei.
Mivel a meglévő gázüzem (EGSÜ) létszáma a technológiai folyamattól és nem a termelt mennyiségtől függ, így a jelenlegi - megközelítőleg 30 emberből álló - dolgozói létszám a mezőtúri fogadóállomás fejlesztését követően sem változik - tájékoztatott.
Kitért arra is, hogy a Mol Nyrt.-nek több helyen (Algyő, Hajdúszoboszló, Bajánsenye és másutt is) van ilyen létesítménye, az O&GD Central Kft.-nek jelenleg ez az egy gázüzeme van, de már épül a második Hajdú-Bihar megye déli részén, mely várhatóan az év végétől üzemel.
Hozzátette: amennyiben szükséges, azaz a régióban az újabb fúrások és az esetlegesen megtalált újabb gázmezők miatt tovább nő a kitermelt gáz mennyisége, akkor a jövőben az EGSÜ már rendelkezésre álló technológiai kapacitása bővíthető a már meglévő területen belül, ahogyan ez most Mezőtúron is történt.
Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP) Mezőtúr polgármestere elmondta: az új gázipari beruházás és egyéb fejlesztések kapcsán azt remélik, hogy egy-két éven belül a város jelentős helyi iparűzésiadó-bevételhez juthat, ami így elérheti az évi 1 milliárd forintot. Az önkormányzatnak 2010-ben kereken 480 millió forint volt a helyiadó-bevétele, amelyet 2017-re sikerült 800 millió forintra növelni.
A Magyarországon 2013 óta jelen levő O&GD Central Kft. anyacége a hollandiai székhelyű Sand Hill Petroleum B.V. A Kft. budapesti kutatási központtal működik, mintegy száz munkavállalót foglalkoztat. A jövőben mélyíteni tervezett újabb fúrások és esetlegesen megtalált újabb gázmezők termelésbe állítása folyamatos a közép- és kelet-magyarországi régiókban.
A cég kutatásokat folytat a Körös, Nádudvar, Újléta, Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta és Ócsa kutatási területeken.
Breitner Dániel elmondta: a Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2016 végén Szolnokon a Prizma és a Gyökér út környékén levő mintegy egyhektáros területen végzett kutatófúrás eredményeként kőolajat találtak, a kút jelenleg is tesztelés alatt áll. Továbbá a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen végzett fúrást a kft., az ott megtalált földgáz bekötésre vár. Ebben az évben az ország számos más területén is, egyebek között Bagamér és Konyár környékén mélyítettek fúrásokat.
Az O&GD Central Kft. jelenleg egy kutatási területén és hat koncessziós területén, több mint 7 ezer négyzetkilométeren végez szénhidrogén kutatást - tájékoztatott.
A cég az elmúlt három évben összesen több száz négyzetkilométer (3D) és kilométer (2D) szeizmikus mérést végzett, majdnem 40 kutató-feltáró fúrást mélyített, ebből 28-at a 2014-ben és 2015-ben elnyert koncessziós területein - közölte.
Hozzátette: az O&GD Central Kft. az elmúlt három és fél évben csaknem 40 milliárd forintot költött beruházásaira, 13 bányatelekkel, 2 gázelőkészítő üzemmel és 9 gázgyűjtő központtal rendelkezik.
Jelenlegi napi földgáz termelése megközelítőleg 1 millió köbméter, ami csaknem 3,1 százalékát fedezi a magyarországi fogyasztásnak és 18,5 százaléka az ország szénhidrogén földgáz termelésének - közölte Breitner Dániel.
hírek innen, onnan
Orbán Anita is megszólalt az M3-ason történt borzalmas buszbaleset kapcsán
Megrázó buszbaleset történt hajnalban az M3-as autópályán, amelyben egy lengyel autóbusz szenvedett súlyos balesetet. A járművön 59-en...
Az urológus könyörög, hogy szabaduljon meg ettől a ruhadarabtól - komoly fertőzést okozhat.
Pedig sokan nő kifejezettem kedveli ezeket a darabokat.
Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem
OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember...
Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
52 éves lett Egerszegi Krisztina, az ország Egérkéje – fotók
Szerencsés és boldog embernek érzi magát, mert egész életében, mindig azt csinálhatta, amit a legjobban szeret.
Milliárdok csorogtak több fideszes érdekeltségbe a kekvákból
Áder János alapítványa nettó 7 és 3,25 milliárd forintos rendezvényszervezési, valamint nettó 600 millió forintos kommunikációs...
Drónt szedett le egy harci gép Románia felett
A román védelmi minisztérium nem közölte a légtérsértő drón eredetét, de az valószínűleg orosz lehetett.
Váratlan figyelmeztetés érkezett Gyurcsány Ferenctől: Bosszúvágyra nem épülhet állami politika
A volt miniszterelnök szerint a bosszú személyes.
Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk
A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos szerint jövő héten el is indul az oldal, ami Európában is újszerű...
Új királynő született Balatonfüreden: mutatjuk, ki vitte el vitte el a koronát
Tizenkét döntős érkezett a Miss Balaton fináléjára, az este végén azonban három név maradt reflektorfényben.
Minden idősnek figyelem. A mai hőség így fog jelentkezni náluk először
A vasárnapi 33-37 fokos hőség az egészséges szervezetet is megterheli, az időseknél azonban különösen gyorsan kialakulhat folyadékhiány...
Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
Egy spanyol harci repülőgép vasárnap lelőtt egy drónt, amely az ukrán-moldovai határ közelében megsértette a román légteret.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Bulvár
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
blogmorzsák
Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba
Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.
A földalatti iskolák
Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


