Ezt olvasta már?


Boross Péter: tisztelni kell hőseinket!

Tisztelni kell hőseinket és készen kell állni arra, hogy azt a szellemet, amit apáink ránk örökítettek, továbbszármaztassuk a következő nemzedékekre - mondta Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke a Magyar hősök emlékünnepén vasárnap.

A volt miniszterelnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a Magyar Katonahősök Emlékművénél mondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott: "mi olyan világot éltünk meg, amely tragédiákkal terhes és mérhetetlen áldozatokat követelt", és mégis van valami, ami mindnyájunk fejét magasra emelheti, hiszen "megcselekedtük, amit megkövetelt a haza".

Boross Péter szerint ezen az ünnepnapon az elmúlt ezer esztendőre is gondolni kell, arra, hogy mitől maradt meg a magyarság. Mint fogalmazott, minden generáció tudta mi a kötelessége, ha a haza veszélyben van, és ha kell, a haza érdekében talpra kell állni, szembe kell szállni.

Nem volt olyan, amit szégyellni kellene történelmünk folyamán, ami a harci, háborús viszonyokat, felkeléseket, szabadságharcokat illeti, mert azok azonos belső motivációból eredtek - hangoztatta.

Mint mondta, hálás szívvel kell gondolni a hősökre, az áldozatokra. Volt idő, amikor tilos volt emlékezni, fejet hajtani, de bízni kell abban, hogy ha arra gondolunk, amit a magyarság önmaga érdekében megtett az elmúlt évszázadokban, akkor a következő nemzedékek is folytatnák, amit apáiktól parancsba kaptak - fogalmazott Boross Péter.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett ünnepségen a Magyar Katonahősök Emlékművénél koszorút helyezett el a Szabadságharcosokért Közalapítvány nevében Boross Péter, a köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal nevében Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegédje, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség nevében Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkari főnök helyettese, a Nemzeti Örökség Intézete nevében Radnainé Fogarasi Katalin főigazgató. Továbbá koszorút helyeztek el a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, a Magyar Tartalékosok Szövetsége és az 56-os Szövetség képviselői is.

A magyar hősök emléknapjának eredete egy 1917. évi törvényre vezethető vissza. Nagyszabású rendezvénysorozatot 1944-ig minden évben tartottak, 1945-ben még megemlékeztek a hősök napjáról, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.

A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy magára hagyott SpaceX-rakéta csapódik a Holdba nemsokára, új kráter képződhet miatta

Bill Gray csillagász számításai szerint egy 2025-ben indított Falcon 9 rakétafokozat éri el a Holdat. A becsapódás szerinte nem...

Meghalt Pálfalvi Lajos

66 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Pálfalvi Lajos József Attila-díjas műfordító, irodalomtörténész.

Donald Trump Floridában: „Kuba szinte azonnal a miénk lesz”

Az amerikai elnök kijelentette, hogy hamarosan átveheti az irányítást a szigetország felett.

Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se

És ez még nem is a legdurvább reakciója Dopeman állításaira.

Szívszorító anyák napja vár Molnár Anikóra

Őszintén beszélt a nehézségekről.

10 percre félbeszakadt az Újpest–Fradi meccs az NB I.-ben, a rendőrség megakadályozta a lelátói balhét

A Fradi nagyon simán, négy góllal vezetett az Újpest ellen, amikor a hazai szurkolók a vendégtábor felé indultak.

A Red Bull-pilóta kizárása miatt változik a Miami Nagydíj rajtrácsa – íme a végleges sorrend

Isack Hadjar csak a bokszutcából vághat neki a Miami Nagydíjnak.

Triplázott Magyarországon az olasz motoros, tovább növelte győzelmi rekordját

Kiváló formában versenyzett a Balaton Park Circuiten a 26 éves sportoló.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0