Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt Berekfürdőn
Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt pénteken Berekfürdőn – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
A 10 éves és a 12 éves iskolás alatt eddig tisztázatlan okból szakadt be a helyi Arany János utca és Móricz Zsigmond utca sarkánál lévő, 1,8 és 5 méter közötti mélységű úgynevezett homokos gödör jege - mondta Tótáné Nagy Éva.
A sajtószóvivő hozzátette: az elsődleges információk szerint a gyerekeket polgárőrök mentették ki a vízből. A kisdiákokat – akiknek az állapotáról egyelőre nem tudni részleteket - a helyszínre érkező mentők kórházba szállították. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit.
mti

- Hende: a honvédség jövője múlik idén a takarékosságon
- Az államtitkárság napokon belül ismerteti béremelési javaslatát
- Helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren
- Rablássá fajult egy bolti lopás Tatán
- Konzorciumi együttműködés az Ős-Dráva programért
- Tizenkét év fegyház nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért
- Az első negyedév után javuló növekedést vár idén Magyarországon az Európai Bizottság
- Meghaladta a 25 ezret a közfoglalkoztatottak száma Szabolcsban
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


