Ezt olvasta már?


Bárkiből lehet akárki

A Színházi Világnapon adják át a Lázár Ervin mesedarab pályázat díjait a Pécsi Nemzeti Színházban. Az eseményt 19 órától élőben közvetítjük.

Rekordszámú pályamű, közel 150 alkotás érkezett a Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat felhívására. A Lázár Ervinről elnevezett pályázat kiírói olyan színdarabok megszületését kívánták ösztönözni, melyek több korosztályhoz is szóló családi előadásként mutathatók be.

Mint Ágoston Zoltán, a zsűri egyik tagja elmondta, a pályázat érzékelhetően megmozgatta a gyermekirodalommal foglalkozó szerzők fantáziáját, akik között az elolvasott munkák alapján professszionális alkotók és műkedvelők egyaránt szerepelnek. A beérkezett anyagok műfaja, karaktere rendkívüli változatosságot mutat. A prózai darabok mellett a zenés műfaj is képviseltette magát, s a musical-tól a magyar népmesei elemeket magában foglaló szövegekig igen sokszínű a beadott szövegek jellege. Volt, aki Lázár Ervin szellemét próbálta megidézni, s olyan is, akik az ő szereplőit vitte újab kalandokba.

Az öt fős szakmai zsűri (Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a Magvető Kiadó igazgatója, a zsűri elnöke, Keszthelyi Kinga dramaturg, Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház igazgatója, Ágoston Zoltán kritikus, a Jelenkor főszerkesztője, Rázga Miklós színművész, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója) és a darabokat szintén véleményező Soós Péter rendező egyhangú javaslata alapján első díjat nem adtak ki, viszont két-két megosztott második, illetve harmadik díjat ítéltek oda. A nyertesek közül hárman már évek óta a gyermekirodalom művelői.

A következő napokban indulnak el azok a tárgyalások, melyek alapján eldől, hogy a díjazottak közül melyik szerzővel állapodik meg a színház darabja színpadra állításáról, melyre az elképzelések szerint már a 2012-13-as évadban sor kerül.

 

Díjazottak:

 

Második díj: megosztva. 500 000 Ft - 500 000Ft

"Abu Markub" jeligével: Galuska László PálA sivatag hercege

"Cartographia" jeligével: Jeney Zoltán: Rév Fülöp

 

Harmadik díj: megosztva. 250 000 Ft - 250 000 Ft

"Rézbányai Győzőné" jeligével: Dóka PéterA Sajtkirály

"Nóniusz" jeligével: Gabnai Katalin: Hazugzug







0
0
0

hírek innen, onnan

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi...

Fillérekbe kerül, mégis aranyat ér: ez az olcsó szobanövény megtisztítja a levegőt és elnyeli a port

Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik...

Nem véletlen, hogy Takács Pétert leárulózzák az orvosok

Ha lassan is, de kezd vége lenni az egészségügyben dolgozókra kényszerített szájzárnak. Podcast.

Ha van Instagram a telefonodon, akkor most jól figyelj – régóta vártunk erre

Az Instagram globálisan bevezette a posztok szabad átrendezését a profilrácson.

Családi pótlék és adókedvezmény 2026-ban: ezt érdemes tudni

A családi pótlék és a családi adókedvezmény sok háztartás havi költségvetésében fontos tétel, még akkor is, ha a két juttatás...

A Tisza-kormány egyik minisztere AirBnb-zik, a másiknak van 6 milliárdja, a harmadiknak öt autója, Radnai pedig két BMW-t és lakást kapott ajándékba

Leadták vagyonbevallásukat az új Országgyűlés tagjai, és az ebből a törvényhozásból már kieső képviselők is. Kiderült, ki a...

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

3 napos előrejelzés: záporok, zivatarok és erős szél is érkezik

A napsütést többfelé csapadék és szélviharok szakíthatják meg a következő napokban.

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

A kezét áldozta fel a kiskutyája életéért a népszerű író – Őrjöngő harci eb tépte szét Endre csuklóját

Mikor lesz már ennek vége? Újabb brutális támadás történt: ezúttal egy harci kutya esett neki a népszerű írónak, aki a négylábúját...

Időt nyert a kormány, de Magyarország a veszélyzónában maradt

A negatív kilátások nem változtak, annak ellenére, hogy a három nagy hitelminősítő nem módosított Magyarország besorolásán.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0