Azok kapnak pénzt, akik jól tudnak pályázni
Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknak járó támogatást nem a legrosszabb helyzetben lévő önkormányzatok kapják, hanem azok, amelyek jól tudnak pályázni - írta a hétfői Napi Gazdaság.
A napilap cikke szerint papíron az önkormányzatok kétharmada képtelen az önálló működésre. A támogatáshoz kapcsolódó pályázati követelményrendszert a költségvetési törvény tartalmazza, s ez évről évre szigorúbb.
A rendszer visszásságát jól mutatja Mezőkövesd példája: a város több éve mindig kért és kapott is támogatást, ugyanakkor az idén megkezdte a Zsóry fürdő 1,2 milliárd forintos felújítását, amely összegből nagyjából 650 millió forint saját forrás. Arról nincs szó, hogy a város ekkora összeget el tudott volna különíteni, az önrészt kötvénykibocsátásból teremtette elő - írta a Napi Gazdaság.
A cikk szerint a korábbi évekhez képest igen alacsony összeget tett ki az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknak nyújtott támogatás. A költségvetési keret 10,15 milliárd forint, az első ütemben mindössze 4,1 milliárd forintot kapott összesen 467 önkormányzat. Tavaly az első ütemben mintegy 700 önkormányzat jutott több mint 8,5 milliárd forinthoz.
MTI

- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Csökken az üzemanyagok ára
- Hétfő reggeltől stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat a Malév
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


