Ezt olvasta már?

K&H: teljesen átalakította a gondolkodást az infláció

A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásár...


Az ukrajnai korrupciómegelőzési ügynökség "nemzetközi háborús szponzornak" minősítette az OTP-t

z ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata.


hirdetés

A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.

A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP "kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg" tagjainak, ideértve a fizetési halasztás lehetőségét kölcsöntörlesztés során.

A közleményben arról számoltak be, hogy az ukrán nemzeti bank korábban azzal a követeléssel fordult az OTP Csoporthoz - amely megközelítőleg 507 millió dolláros érdekeltséggel rendelkezik Ukrajnában -, hogy távozzon az orosz piacról.

Az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is - mondta az OTP Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.

A csoport oroszországi bankja az orosz piaci felügyelet adatai szerint 0,17 százalékos részesedéssel rendelkezik az orosz bankpiacon, ami alapján a rendszerszinten nem jelentős piaci szereplői minősítést kapta az orosz jegybanktól - mondta.

Az OTP Csoport minden stratégiai opciót vizsgál a bank további sorsát illetően, ezek között az eladást is. Az OTP 2022-ben felkérte a Rothschild nemzetközi tanácsadó céget, hogy találjon vevőt a bankra, azonban az értékesítés jogi feltételeit az időközben kiadott orosz elnöki rendelet ellehetetlenítette - tette hozzá.

A NAZK "nemzetközi háborús szponzorokat" felsoroló listáján az OTP-vel együtt már 24 intézmény szerepel, köztük olyan vállalkozások is, mint a Procter&Gamble, az OpenWay Group, a Danieli, a TMS Tankers, a Minerva Marine, a Thenamaris Ships Management, a Delta Tankers, a Dynacom Tankers Management, a Leroy Merlin, a ComNav Technology, a Mondi Group/Mondi PLC, az eKassir, Liberian International Ship & Corporate Registry, a Bonduelle, az Auchan, a Peninsula Petroleum és az osztrák Raiffeisen bankcsoport.

MTI







0

hírek innen, onnan

Rendkívüli műsorváltozás a TV2-n Suhajda Szilárd emlékére

A néhány napja tragikus körülmények között elhunyt magyar hegymászó, Suhajda Szilárd emlékére most szombaton 20 órától a TV2...

Bírósághoz fordul a Kutyapárt a XII. kerületi időközi választás lefújása miatt

Amennyiben nincs választás, Nádasi Tibor fog beülni az önkormányzatba a Demokratikus Koalíció színeiben.

Az utolsó szelfi: Suhajda Szilárdról az eltűnése helyén készült fotó

Price Márton Péternek még sikerült lőnie vele egy szelfit.

Kiderült, mitől méregzöld a velencei csatorna vize

A rendőrség környezetvédelmi aktivisták ellen nyomoz a velencei Canal Grande vizének elszíneződése miatt.

A folyamatos orosz fenyegetés miatt régi terveket kezdett leporolni Kijev

Az oroszok által folyamatosan veszélyeztetett ukrán gabonaexport kapcsán Kijev új megoldásokat keres, hogy biztosítani tudja a...

Kaviár árában adják a lángost egy budapesti strandon

A tavalyi, eleve magas bázishoz képest is megdöbbentő mérvű a drágulás a lángosok piacán. Pedig erre nem is kaviárt szórtak, csak...

PlayStation 5-exkluzív sikerjáték érkezik PC-re

Ráadásul nem kell rá sokat várni, július végétől lesz kapható az akció-kalandjáték.

Kártérítésért perelnek annak a gyorséttermi vezetőnek a gyerekei, aki a hűtőkamrába szorulva halt meg

Egy amerikai gyorsétteremlánc étteremvezetője beszorult a fagyasztókamrába és mivel senki nem vette észre időben, ezért halálra fagyott....

Robbanócsokoládé végzett volna Churchill-lel – merényletkísérletek, amelyek rosszul sültek el

A titkosszolgálatok szinte korlátlan erőforrással rendelkeznek, de az, hogy egy ötlet végül brilliáns-e vagy nevetséges, akár egy...

Döbbenetes videó: a nyílt utcán kezdett szexelni egy pár Nyitrán

A felvétel a rendőrséghez is eljutott, garázdaság gyanújával indult nyomozás az ügyben.

Rejtélyes ajtót fedeztek fel a Nyugati pályaudvaron - videó

Csak kevesen tudják, mi rejlik mögötte.

Csökken az üzemanyag ára, érdemes péntekig várni a tankolással

Az átlagár így is bőven 500 forint felett lesz.

Sport

Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa

Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.

Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján

A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.

Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista

Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.

Hátborzongató dolgot tett a Bayern München

Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.

Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen

Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.

Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse

Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.

Nem kell a 127 milliós csatár a Chelsea-nek, visszamegy Madridba

Mauricio Pochettinónak nem kell Joao Félix.

Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban

A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.

Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese

Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.

Mindegy, hogy magyarokkal vagy külföldiekkel, de a BL-csoportkör a Fradi célja

Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója elmondta, az a céljuk, hogy a következő szezonban megszerezzék sorozatban hatodik bajnoki címüket, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett be szeretnének jutni a Bajn

0

Bulvár

Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"

Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák

Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...

Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.

Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta

A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.

Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban

Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.

Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten

Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.

Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium

Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás

Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.

Ha ilyen a köröm a lábujjadon, azonnal menj orvoshoz

A gyakorlott orvosi szem ránézésre kiszúrja belőle a bajt.

Még egyetlen kormány sem kapott olyan pofont Brüsszeltől, amilyet most Orbánéknak szánnak

Európai parlamenti képviselők és diplomaták megakadályoznák, hogy Magyarország 2024 júliusában átvegye az Európai Tanács soros elnökségét.

Ennyibe kerül lehozni egy holttestet a Mount Everestről

Az összeg attól függ, hogy milyen magasságból hozzák le, és mennyi munkaórát vesz ez igénybe.

Nike cipőt találtak egy 370 éves festményen szereplő kisfiú lábán

A fura sztori egy Ferdinand Bol nevű holland festővel kezdődik, aki 1652-ben portrét készített egy nyolcéves fiúról, aki egyes művészettörténészek szerint a saját fia volt. Lépünk izmos 370 évet az időben és el

0