Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva.
Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben. Az elmúlt napokban fogadott lakossági bejelentés nyomán az E.ON ezúton hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, amennyiben az E.ON előzetes értesítése, vagy a felhasználó által tett előzetes bejelentés nélkül, számukra ismeretlen személyek megjelennek akár az E.ON nevében, akár ennek említése nélkül, és az ingatlan belső áram- vagy gázhálózatának bármely okból történő ellenőrzésére, átvizsgálására irányuló szolgáltatást ajánlanak fel, valamint erre vonatkozó szerződéses dokumentumot kívánnak velük aláíratni, és ehhez a helyszínen, k&eacut e;szpénzben díjazást kérnek.
Az E.ON az eset kapcsán emlékezteti ügyfeleit: az energiavállalat munkatársai sosem visznek házhoz pénzt, nem kérnek helyszíni készpénzes kifizetést!
Minden E.ON munkatárs és az E.ON minden szerződéses partnere rendelkezik céges igazolvánnyal, amely egy bankkártya méretű, fényképes plasztik kártya. A munkatárs a céges igazolvánnyal köteles igazolni magát. Az E.ON éppen ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy minden esetben kérjék az őket felkereső személytől a fényképes igazolvány vagy a hivatalos meghatalmazás felmutatását, ennek hiányában senkit ne engedjenek be a lakásába!
Emellett mindig alaposan nézzék meg az igazolványt, ellenőrizzék az E.ON logót, az igazolványszámot, az érvényességi évet és a munkatárs fényképét is! Ne írjanak alá semmilyen dokumentumot, amíg meg nem bizonyosodtak meg róla, hogy valóban az E.ON megbízott szakembere kereste fel őket!
Az E.ON a lakosságtól azt kéri, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, azonnal értesítsék az illetékes rendőri szerveket!
hírek innen, onnan
„Putyin, dögölj meg! Putyin, dögölj meg! – sikítja egy nő a lebombázott színház közepén
Hogyan épített közösséget több száz mariupoli az orosz ostrom idején egy színházban? És hogyan folytatták az életüket, miután...
Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
Mutatjuk a nyerőszámokat és a nyereményeket.
Tömeges rohamra készülnek a migránsok Európa kapujában: katonák védik a boltokat, tengeri zárat vezettek be
A marokkói rendőrség szombaton legalább 111 embert tartóztatott le, akik a spanyol fennhatóság alatt álló észak-afrikai exklávéba,...
Márki-Zay Péter a közveszélyes pszichiátria betegek elhelyezésének megoldását kérte Magyar Péteréktől, mielőtt tragédiák történnek
A hódmezővásárhelyi polgármester azután írta ezt, hogy a rendőrséghez fordult egy ellátatlan pszichiátriai beteg ügyében, aki...
Új platformot indít a Tisza Párt, de van egy csavar a névválasztásban
Radnai Márk kiemelte, ez a kezdeményezés Európában is egyedülálló.
Erdőtűz pusztít Nyugat-Európa több országában, nehéz helyzetben az oltásban segédkezők
Többeket evakuálni kellett.
Magyar Péter: Hol volt Orbán Viktor az elmúlt hetekben?
Magyar Péter miniszterelnök szerint számos olyan kérdés maradt megválaszolatlanul a jelenlegi súlyos helyzetben, amikre Orbán Viktornak...
Újra a szülők és az óvodapedagógusok dönthetnének a gyerek iskolaérettségéről az Oktatási Hivatal helyett
A változás a 2027/2028-as tanévtől lépne életbe egy készülő jogszabálytervezet szerint.
Sosem volt ennyire aggasztó a helyzet Budapesten, kegyetlen hőhullámok csaptak le a fővárosra
A hőhullámok gyakorisága, hossza és intenzitása is növekszik Magyarországon.
Élőben követték, ahogy a tengerfenék szétszakad: gyógyulnak bolygónk sebei
Az óceán mélyén ritka eseményt rögzítettek, a magma feltörése méterekkel mozdította el a kőzetlemezeket.
Mocsárjáró járművet is bevetettek a tűzoltók, hogy megfékezzék a szabadtéri tüzeket
A szárazság Európa más részein is erdőtüzeket okoz, lángokkal küzdenek például Spanyolországban, Franciaországban és...
Paks: hiány van kőszállító teherautókból
Illusztráció: Google Gemini MI Elmondta, egy időben 80-100 teherautó közlekedik a Duna mindkét partján a bányák és a deponálóhelyek...
Sport
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Tóth Balázs bravúros pontszerzéssel búcsúzhatott el a Blackburn Roverstől
A 93. percben egy kifogott büntetővel tehette volna még emlékezetesebbé a favorit elleni szezonrajtot.
Bulvár
Óriási hiba a hamvasztás? Döbbenetes dolgot mondott egy tudós, tényleg ez történik velünk a halál után?
Neil deGrasse Tyson tudja, mi történik a halálunk után.
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
Esténként öntözöd a paradicsomokat nyáron? Ezért veszíted el a termést
A legtöbben a rossz időjárást vagy a talajt okolják, pedig a hiba sokszor ott kezdődik, hogy este, amikor végre van idő kimenni a kertbe, jólesően végigpermetezzük a bokrokat a slaggal.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek
Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja
Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


