Ezt olvasta már?


Átadták a mintegy félmilliárd forintból megújult Tiszafüredi szabadstrandot

Átadták a mintegy félmilliárd forint hazai és európai uniós forrásból megújult Tiszafüredi szabadstrandot és egy Tourinform konténer irodát pénteken a "Tisza-tó fővárosában".

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője online is követhető sajtótájékoztatón méltatta a beruházást, kiemelve, hogy a Tisza-tó környéke, Tiszafüred szépen fejlődik, az önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően már 2019-ben megkezdődtek a városban a szabadstrandot érintő család- és vendégbarát fejlesztések.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a Tiszafüredi szabadstrand a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert 400 millió forintból és a magyar kormány 23 millió forint támogatásából újult meg. Az új Tourinform konténer iroda létesítésére a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) hazai forrásból 20 millió forintot nyert az önkormányzat.

A szabadstrandot érintő fejlesztésről elmondta: a két szakaszban megvalósult beruházás részeként tavaly nyáron a vízfelületen moduláris stégrendszert építettek ki, fitneszpark és multifunkcionális sportpálya létesült. Az idei szezonra többek között új főépület épült vizesblokkokkal, elsősegély helyiséggel és személyzeti öltözőkkel. Továbbá kialakítottak egy strandfoci pályát lelátóval és egy napozó teraszt is.

A tervek szerint június 4-én nyitó családbarát szabadstrand területére a Tiszafüred városkártyával rendelkezők továbbra is térítésmentesen léphetnek be - közölte.

A polgármester szólt arról is, hogy Tiszafüreden a Terület- és településfejlesztési operatív program nyertes pályázatainak köszönhetően az elmúlt időszakban többek között új piaccsarnok, korszerű egészségügyi központ létesült, megújult a teljes belváros, új főtér és a Tisza-tó legnagyobb játszótere épült meg.

Molnár Anita, a Magyar Turisztikai Ügynökség programigazgatója szerint minden esély megvan egy sikeres nyári szezonra az idén is. A turizmus újraindításában kiemelt szerepe van a Tourinform-hálózatnak, amely évente 1,8 millió vendég megkeresését kezeli - mondta.

Kitért arra is, hogy 2020-ban hirdették meg azt a pályázatot, amely során 22 Tourinform-iroda - köztük a tiszafüredi is - sikeresen pályázott. A Tourinform tiszafüredi munkatársai tíz településről gyűjtenek információkat és mintegy harminc turisztikai attrakcióról nyújtanak hiteles tájékoztatást. A Tisza-tó és Tiszafüred - Debrecen és térsége turisztikai térség részeként - 2020-ban Balaton és Mátra-Bükk után a harmadik leglátogatottabb turisztikai térség az országban, hét százalékkal részesedik a belföldi vendégforgalomból - tájékoztatott.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2019-ben indította el strandfejlesztési programját azzal a céllal, hogy 2030-ig Magyarországon valamennyi szabadvízi strand megújuljon és európai színvonalúvá váljon. A Kisfaludy strandfejlesztési konstrukció 2020-as negyedik ütemében Tiszafüred mellett a Tisza-tónál további hat település strandja újult meg - közölte az MTÜ programigazgatója.







0
0
0

hírek innen, onnan

Klasszikus földönkívüli-inváziós filmek, amiket a sztárparádé tett felejthetetlenné

Ikonikus földönkívüli-inváziós filmet gyűjtöttek össze, amelyeket a sztárparádé tesz igazán emlékezetessé.

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0