Ezt olvasta már?


Átadták a Syngenta kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisát Mezőtúron

Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron. A 1,5 milliárd forintból megvalósított beruházást csütörtökön adta át az agrárminiszter.

Nagy István a magyar mezőgazdaság "koronaékszerének" nevezte a vetőmag-előállítást, vetőmagtermesztést. Hozzátette: Magyarország vetőmagágazata évente csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül. A miniszter azt mondta, hogy csak a folyamatos megújulás képes erősíteni a versenyképességet és biztosítani a jövedelmezőséget.

Rendkívül fontos ezért, hogy a nagy nemzetközi cégcsoportok, így a Syngenta is, Magyarországra hozták a kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, ami a termelésen túl az ország tudományos előrehaladását is segíti - közölte.

Gaël Hili, a Syngenta európai vetőmagüzletágának igazgatója elmondta: a mintegy 1,5 milliárd forintból felépített, modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ahhoz kapcsolódó vetőmag előállítása és tesztelése lesz.

A világ 90 országában tevékenykedő vállalatuk az elmúlt években több stratégiai beruházást hajtott végre Magyarországon, ezek közül az egyik legjelentősebb a három fázisban - mintegy 13,5 milliárd forintból - elkészült mezőtúri vetőmagüzem - tette hozzá.

Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében kiemelte: a vállalat a város legnagyobb adófizetőjeként és egyik legnagyobb foglalkoztatójaként sportéletükben is kiemelkedő szerepet vállal, támogatása több mint 500 fiatal kézilabdázó, vízilabdázó és labdarúgó versenyszerű sportolását segíti.

A vállalat MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint Magyarországon már több általa nemesített hibridet vetnek a köztermesztésben, és számos fajtájuk regisztrációja várható Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban.

2017-től az ukrán nemesítési program szaporítási munkáit is magyar szakemberek végzik. A mezőtúri állomásról történik a román, szerb, horvát és bolgár szántóföldi teljesítménykísérletek koordinációja is, a bázis fontos központja a napraforgó-termékfejlesztésnek is. A több mint 130 ezer parcellás - ez 150 hektár kísérleti területnek felel meg - magyar kísérleti hálózat az egyik legnagyobb Európában.

A Syngenta munkavállalóinak száma meghaladja a 28 ezret. A vállalat csaknem 530 embert foglalkoztat Magyarországon. A cég tájékoztatása szerint a Syngenta Magyarország Kft. értékesítésének nettó árbevétele 56,5 milliárd forint volt 2019-ben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája

A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora...

Hegedűs Zsolt: Az NKA-nál 500 milliók repkedtek „kulturális programokra”, de a méltányosségi gyógyszerkérelmekre hónapokat kell várni

A leendő egészségügyi miniszter szerint az Orbán-kormány távozó kulturális tárcavezetőjének, nem mellesleg magasan képzett...

A vörös rózsa tilos, a liliom életveszélyes lehet: Anyák napi virágkalauz, hogy ne legyen kínos meglepetés a vége

Egy rossz színválasztással a romantikus szándék gyanújába keveredhet, egy másik virággal pedig a család kedvencét teheti ki veszélynek....

Nem bírt Kós Hubert a franciák szupersztárjával, világcsúcs született Floridában

Egyik kedvenc versenyszámában viszont már összejött az aranyérem a magyar úszónak.

4 csillagjegy, akiknek 180 fokos fordulatot vesz az élete májusban

Van, amikor nem apró lépésekben változik az élet, hanem hirtelen, szinte egyik napról a másikra. Ezek a fordulatok ijesztőnek tűnhetnek,...

Nagyon súlyos buszbalesettel indult a vasárnap – rengeteg a sérült, helikoptert is küldtek

Vasárnap reggel súlyos közlekedési baleset történt a zólyomi járásban található Dobronya térségében.

Az új kormány várható beiktatása előtti héten sem unatkozhatunk majd

A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari,...

Válaszcsapást forral az EU az amerikai vámemelésre: Németországot különösen feldühítette Trump rendelete

Az Európai Unió kész megvédeni az érdekeit, ha Donald Trump amerikai elnök valóra váltja a személy- és tehergépjárművekre vonatkozó...

NB I: Megvan, ki vezeti az Újpest-Fradi derbit!

Először vezetheti a Derbit dr. Csonka Bence.

Borult a menetrend: 3 órával korábban kezdődik a Miami Nagydíj

Az FIA az utolsó pillanatban módosította a 2026-os Miami Nagydíj rajtidőpontját.

Riasztás 15 vármegyére, brutális zivatarrendszer száguld hazánk felé, hamarosan lecsap

A meteorológusok elsőfokú riasztást adtak ki csaknem az egész országra a közelgő zivatarok miatt.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba

Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

0