Ezt olvasta már?


Átadták Szolnokon a felújított atlétikai centrumot és strandfürdőt

Ünnepélyes keretek között átadták Szolnokon a megújult Véső úti atlétikai centrumot és strandfürdőt szerdán.

A strandfürdő a Modern Városok Programban megítélt bruttó 1,9 milliárd forintból korszerűsödött, az atlétikai centrum fejlesztésére a magyar állam 1,7 milliárd forintos támogatásából került sor. Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárságának sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az eseményen üdvözölte a több sportágat is érintő beruházást. Egyben korszakos jelentőségűnek és modellértékűnek nevezte a Szalay Ferenc szolnoki polgármester (Fidesz-KDNP) által a városban - az országban elsőként - bevezetett mindennapos testnevelést. Magyarország kormánya a mindennapos testnevelés országos bevezetésén túl célul tűzte ki a sportlétesítmények fejlesztését, újak építését, az infrastruktúra korszerűsítését. A strandfürdő kiváló helyszíne lesz a Minden gyerek tanuljon meg úszni program megvalósulásának is - jegyezte meg. Kitért arra, hogy a magyar kormány 2,7 milliárd forinttal támogatja a Zsivótzky Gyula Programot, amely megalapozza, hogy a 2023-as atlétikai világbajnokságon minél sikeresebben tudjon szerepelni a magyar csapat. A program célja továbbá, hogy minél több szabadidősportolót tudjanak bevonni az atlétikába. A szolnoki atlétikai centrum megújulása is hozzájárulhat a magyar csapat minél eredményesebb szerepléséhez - fűzte hozzá. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint a beruházásnak köszönhetően a jelenkornak megfelelő, méltó körülmények között tudnak készülni a szolnoki sportolók. Hozzátette, a szolnoki atlétika "főszereplője volt a magyar atlétikai életnek", és bízik abban, hogy a Véső úti fejlesztésnek is köszönhetően számíthat a magyar atlétika a szolnoki versenyzőkre. Kállai Mária fideszes országgyűlés képviselő Szolnokot a "sport városának" nevezte, egyben megköszönte Magyarország kormányának a támogatást. Szalay Ferenc szólt arról is, hogy a Véső út és térsége egy komplex városrehabilitációs program során újult meg, ennek keretében korszerűsödött az atlétikai centrum és a strandfürdő, valamint a tavaly szeptemberben átadott B. Nagy Pál Sportcsarnok.

A mintegy 12 ezer lakosú városrészt érintő projekt a többi között csatornaberuházást, a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését, a közvilágítási rendszer korszerűsödését, új autóbuszjárat indítását, úthálózat-felújítást, parkolók kialakítását, fák ültetését tartalmazza a terület- és településfejlesztési program forrásából - sorolta. Rózsa József, a létesítményeket üzemeltető Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a beruházás részleteiről számolt be. Az atlétikai centrum beruházása során 7300 négyzetméter rekortán pályaburkolat készült el nyolc futópályával, négy távolugró-gödör épült meg. A súlylökő, kalapácsvető, és diszkoszvető részleg is megfelel a nemzetközi előírásoknak. Az új főépület alapterülete majdnem ezer négyzetméter, a fedett lelátó bruttó alapterülete 570 négyzetméter és 512 férőhelyes. A földszinten 300 négyzetméteren a többi között négy öltöző és akadálymentes blokk is található. Az emeleten 300 négyzetméteren két edzői irodát alakítottak ki, zuhanyzóval. Tárgyalóterem, versenyek idején használatos versenybírói célfotó technikai helyiséggel, szociális blokkokkal, teakonyhával és négy öltözővel létesült a beruházás során. A futófolyosó alapterülete megmaradt, 102 méter hosszú, 12 méter széles. A nyolcpályás futófolyosó távol- és hármasugróhelyek kialakításával teljesen új rekortán burkolatot kapott. Rózsa József a strandfürdő (az egykori MÁV-strand) korszerűsítéséről elmondta: az alapterülete 1,3 hektár, ebből 8 ezer négyzetméter zöld terület. A fürdő egyidejű terhelhetősége nyáron 788, télen 347 fő. A fürdő napi terhelhetősége nyáron 3500, télen 2000 személy. A medencék maradtak az eredeti méretükben, de vízforgató berendezésekkel látták el őket és egy gyógyvizes termálmedencét felújítottak. A termálkút több mint ezer méter mélységről 60 Celsius-fokos vizet produkál, ezzel fűtik a termálvizet. Új, korszerű öltözőépület - 463 négyzetméteren - biztosítja a vendégek kényelmét, és megújult a gépészet is. A beruházás során negyven fát ültettek. A sportcentrum honlapján szereplő információk szerint a pénteken nyitó strandon a téli szezonban az 50 méteres fedett úszómedence, illetve a kültéri termálmedence üzemel.







0
0
0

hírek innen, onnan

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

Banánízű gyümölcs a magyar kertben? Az indián banán nem mindenhol érzi jól magát

Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz,...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0