Ezt olvasta már?


Arsenal: „A klub politikájával van a gond, nem Wengerrel”

Gaël Clichy szerint Arsene Wenger a megfelelő ember arra, hogy továbbra is az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere legyen. (Pécsi Napilap)

Az „ágyúsok” korábbi játékosa – aki jelenleg a Manchester Cityt erősíti – elmondta, a francia szakember leváltását sürgető londoni szurkolóknak „óvatosnak kell lenniük, mit kívánnak”, mert véleménye szerint a 67 éves tréner a megfelelő személy a posztra.

„Azt gondolják, ha idehoznak valaki mást, akinek ugyanabban a rendszerben kell dolgoznia, akkor jobb lesz? Jobban csinálná? Nem vagyok benne biztos. Szerintem ha a klub több pénzt költene játékosokra, és olyan futballistákat igazolna, akikre szükségük van, akkor Wenger a tökéletes megoldás” – mondta a francia hátvéd.

Az Arsenal, mely vasárnap 2–2-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel, legutóbbi három mérkőzésén nem tudta begyűjteni a három pontot, emiatt is már csak a hatodik a Premier League-ben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megható jelenet Omisnál: tapssal köszönték meg a tűzoltók munkáját

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, csütörtök esete hatalmas erdőtűz tört ki Omis térségében, ami miatt több ezer helyi lakost és...

A változókor meglepő tünetei: a kézpanaszok sem ritkák

A változókorral kapcsolatban gyakran esik szó a hőhullámokról és a hangulatingadozásról, arról azonban jóval kevesebb, hogy a menopauza...

Négy Antonello da Messina-művet loptak el a festő szülővárosának a múzeumából

Az 1473-as San Gregorio-poliptichon öt fennmaradt táblájából hármat vittek el, emellett egy kétoldalas festmény is eltűnt. Az olasz...

Ezért lesz túlságosan zsíros a rántott hús, ezt rontod el!

Mi történik, ha rossz technikát választunk a rántott hús sütésénél? Túl sok zsírt szív magába a hús. Így előzhetjük meg mindezt.

Borzasztóan sikerült Novak Djokovics US Open-főpróbája, rosszul lett a párás hőség miatt

Egyáltalán nem biztos abban, hogy még valaha pályára lép ezen a tornán.

Újabb csontvázra bukkant Vitézy Dávid és Kármán András

Százmilliárd forintos állami spórolásról számolt be a pénzügyminiszter vasárnap az M6-os autópálya koncessziós jogainak...

Nagyon nehéz hallani, hogy folyton az jár az eszükben, megkönnyebbülést jelentene leugrani a hadihajóról

Siralmasan festő ételek, elmaradozó otthoni posta és az iráni háború miatt végeláthatatlan kiküldetés. A USS Abraham Lincoln...

100 milliárdot fogott meg a kormány, Mészáros Lőrinc cége is reagált

Kármán András pénzügyminiszter számolt be a részletekről, a kormány felülvizsgálta a szerződést.

Auókereskedést fenyeget a Szegednél tomboló tűz

Nagy területen ég a tűz Szeged határában, a lángok egy autókereskedést is elértek.

Hidegfront hoz egy kis esőt hétfőn

Az ország közepe azonban várhatóan száraz marad.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

0
0

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

0