Árnyalatnyit gyengült a forint csütörtök reggel
Kissé gyengült a forint az euróhoz képest csütörtök reggel: egy euró 280,87 forint volt a londoni bankközi devizapiacon, míg szerda este 280,80 forint.
Kereskedők szerint a forint árfolyamának alakulása a globális hangulattól függ a következő napokban. Hazai események hiányában a 280 forint/euró körüli erős ellenállás körül kapaszkodhat meg, a 278-282 forint/eurós sávban. Ugyanakkor a nemzetközi hangulat változása továbbra is erősen hat majd az árfolyamra.
A forinthoz hasonlóan kissé gyengültek a főbb térségbeli devizák is: egy euró 24,6090 cseh koronát ért csütörtök reggel, az előző esti 24,5940 korona után, és 3,9832 zlotyt adtak egy euróért a bankközi piacon, a szerda késő esti 3,9795 után.
MTI

- Beszakadt a Balaton jege két terepjáró alatt
- Három napon belül a második lakója is meghalt egy garabonci háznak
- Négy embert mentettek meg a kihűléstől a budapesti rendőrök
- Még három település megközelíthetetlen Borsodban
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Hende: ezernél több embert bocsátottak el a honvédségtől
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Röplabda Magyar Kupa - Négyes döntők a Fáy utcában
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


