Ezt olvasta már?


Amerikában folytatja pályafutását a szolnoki ezredes

Az elmúlt héten, ünnepi állománygyűlésen vette át megbízott parancsnokként a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ csapatzászlaját Rédei Róbert alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese.

Elődje, Drót László ezredes ez év júliusától négy évig az amerikai Norfolkban, az MH Nemzeti Összekötő Képviselet vezetőjeként folytatja katonai pályafutását.

Az állománygyűlésen Baráth István dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka köszönte meg a távozó parancsnoknak és kollégáinak az elmúlt években végzett munkát, és hasonlóan eredményes feladat-végrehajtást kívánt a jövőben Rédei Róbertnek is – számolt be az eseményről a honvedelem.hu is.

A kiképzőközpont állományának elvárásként fogalmazta meg, hogy szakmai tudásuk legjavát adva támogassák az új, megbízott parancsnok munkáját.

Drót László köszönetet mondott a központ minden dolgozójának, a helyőrségben állomásozó katonai alakulatok és társ fegyveres testületek tagjainak a közel hároméves közös munkáért, az érintettektől kapott támogatásért. Elköszönőbeszédében hangsúlyozta:

„Óriási megtiszteltetés volt részemre, hogy a Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka lehettem. Büszke vagyok az eredményeinkre. Közösen elért sikereinket lehetetlen teljességgel felsorolni, de a legjelentősebbet mindenképp ki kell emelnünk: az elmúlt évben sikerült elérnünk, hogy ugyanannyi nemzetközi rendezvényt tartottunk, mint amennyi nemzetit. Kiképzőközpontunk történetében ilyen korábban még sosem fordult elő” – mondta a távozó parancsnok.

Rédei Róbert válaszbeszédében megköszönte a korábbi parancsnokaitól – Apáti Zoltán dandártábornok és Drót László –, illetve tapasztalt kollégáitól az elmúlt években kapott támogatást, majd kijelentette: legfontosabb feladatának az elmúlt években végzett magas színvonalú, fegyelmezett szakmai munka folytatását tekinti.

Huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka emléktárgyat adományozott Drót Lászlónak. Baráth István ugyancsak emléktárggyal köszönte meg Nagy László törzszászlós eddigi munkáját. A kiképzőközpont vezénylőzászlósa ugyanis szintén távozik az alakulattól: július 1-jétől négy évig a németországi Oberammergauban lévő NATO-iskolába vezényelték, tanfolyam-igazgatói beosztásba.

 

Két tortával is ünnepeltek

Miután az ünnepi állománygyűlés zárásaként Drót ezredes felszögelte névtábláját a korábbi parancsnokokra emlékeztető fokos nyelére, a kiképzőközpont munkatársai is elköszöntek a távozó parancsnoktól és vezénylőzászlóstól. A rendezvény hivatalos forgatókönyvétől alaposan eltérve, rendhagyó módon két hatalmas meglepetéstortával köszönték meg az együtt töltött éveket.

A tortákat Drót László és Nagy László vágták fel. Az első szeletet a 15 évvel ezelőtt megalakított kiképzőközpont egykori elöljárójának, az akkori MH 1. Könnyű Vegyes Ezred volt parancsnokának, Keresztúri László nyugállományú ezredesnek nyújtották át.

 

Forrás: szoljon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter is üzent az éjszakai busztragédia után

Az eddig adatok szerint 12 ember halt meg, többen a jármű alá szorultak.

Fotókon az M3-ason történt borzalmas buszbaleset – ennyi maradt a felborult járműből

Vasárnap hajnali 1 óra körül balesetet szenvedett egy lengyel turistabusz az M3-as autópálya 139-es kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes...

Magyarország is több helyen lángokban áll: szombaton is egymást érték a tűzesetek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.

Katasztrofális a helyzet Magyarországon: egymást érik az erdőtüzek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.  

Füstös Sültek Mexikói Koronája: Citrusos Mexikói Lilahagyma

Ha szeretnéd a nehéz, szaftos BBQ húsokat egy igazi ízbombával kiegyensúlyozni, ez a friss mexikói lilahagyma a tökéletes választás,...

Ezt tedd a bejárati ajtóhoz, ha azt akarod, hogy végre meginduljon hozzád a pénz!

Egyetlen dolog az előszobában több kárt okoz, mint gondolnád.

Lionel Messi elátkozott meccse: kihagyott büntető, kapufák, súlyos vereség

Sorozatban harmadszor nem talált be a tizenegyespontról.

Orosz drónokat fogtak el egy NATO ország légterében, drónesőt zúdított Ukrajna Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

A szombati nap folyamán Ukrajna a háború egyik legsúlyosabb csapását mérte Oroszországra. Csapást mértek többek között Moszkvára és...

Vasárnap még marad a kánikula, de keddtől jön a lehűlés

És zápor, zivatar is egyre több helyen fordulhat elő hétfőtől.

Tűzvész a Cudar közben – drónvideón a sátoraljaújhelyi pusztítás nyomai

A pénteki hőségben az ország több pontján is égett az aljnövényzet, volt, ahol házak is az útjába kerültek.

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó...

Több mint 25 rakéta csapódott be, leállt a stratégiai jemeni kikötő

A húszik támadássorozata után teljesen leállították a kereskedelmi és tengeri műveleteket a jemeni Mocha kikötőjében.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

A Reggeli műsorvezetőjének élő adásában kellett menekülnie: ez volt az oka

Tihanyi Péter meglepő dolgot tett a Reggeli élő adásában.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Elfelejthetjük a havat idén? Megérkezett a friss téli előrejelzés, a Szuper El Niño mindent átír

A soha nem látott sebességgel erősödő Szuper El Niño teljesen átírja az idei telet. Friss időjárás előrejelzés mutatja meg, mire számíthatunk Magyarországon.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0