Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet olyan éjszakákra, amikor 0 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Azt írták: a mögöttünk álló hétben a hőmérséklet kissé alacsonyabban alakult a március első felében már megszokottnál, a sokéves átlagnál 1-3 fokkal volt melegebb. A hűvös levegő beáramlása már vasárnap elkezdődött, éjszakánként a hét első felében a derült, szélcsendes helyeken hűlt fagypont alá a levegő, szerdán pedig az ország túlnyomó része ilyen volt, ekkor helyenként mínusz 5 foknál is alacsonyabban alakult a hőmérséklet. Az 5 centiméteren mért talajhőmérséklet a múlt hét második felében már nagy területen meghaladta a 10 fokot, azóta azonban 7-9 fokra esett vissza.
Kevés csapadék csak a hétvégén hullott, a legtöbb helyen 5 milliméter alatt maradt a mennyisége. A talaj felszín közeli része március első felében sokfelé átnedvesedett, azóta azonban veszített nedvességtartalmából, az Alföldön és a Dunántúl keleti felén sokfelé kimondottan száraz. Ez az évnek ezen időszakában azért sem jó, mert a száraz felszínek fölött a derült, szélcsendes éjszakákon jobban le tud hűlni a levegő, mint a nedvesebb felszín fölött. A középső talajréteg még országszerte jó nedvességellátottságú, a fél méternél mélyebb réteg pedig továbbra is telített állapotban van - írták.
Az őszi vetések az enyhe télen megsínylették a tartós vízborítást, a belvízfoltokban már sokfelé kipusztultak. Azokon a területeken, ahol nem volt tartós belvíz, a növények már látványos fejlődésnek indultak, a kalászosok és az őszi káposztarepce szárba indult, utóbbin már megjelent a zöldbimbósvirágzat is.
Egyre több gyümölcsfa fakad, virágzik, több héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az elmúlt napok fagyos éjszakáin fagyvédelem nélkül a korai csonthéjasok jelentős fagykárokat szenvedtek. A növényvédelemre az idén különösen nagy gondot kell fordítani, mert a télen a kórokozókat és a kártevőket csak kis mértékben tizedelte meg a fagy - írták.
Hozzátették: az elmúlt egy hétben csak kevésszer esett, a számított levélnedvesség-tartam (amikor vizes volt a növények levélzete) alacsonyan alakult, a legtöbb helyen az időszak kevesebb, mint 10 százalékát tette ki, ami növényvédelmi szempontból kedvező, a gombás megbetegedések terjedésének ez a száraz időszak nem volt jó.
Az előrejelzés szerint a folytatásban változékony időre kell készülni, pénteken főként a középső országrészben várható gyenge eső, zápor, majd szombat estétől vasárnap estig többfelé kell csapadékra számítani, és hétfőtől csökken a csapadékhajlam. A hőmérséklet szombatig tovább emelkedik, a legmelegebb órákban többfelé a 20 fokot is megközelíti, majd vasárnap egy hidegfront mögött ismét hidegebb légtömeg áramlik a Kárpát-medencébe, így 5-6 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Hétfőn és kedden hajnalban hűlhet fagypont alá a levegő, de a jelenlegi számítások szerint nem nagy területen, és keddtől ismét melegedés kezdődik, a jövő hét közepén 16-21 fokos maximumok várhatók.
MTI
hírek innen, onnan
Felturbózták a Nagy Hadronütköztetőt, mindjárt fel is fedeztek vele egy új szubatomi részecskét a CERN tudósai
Olyan, mint a proton, csak négyszer nehezebb. A létezése magyarázatot adhat a kvantumfizika néhány rejtélyes jelenségére.
Félmillió magyar adózót figyelmeztet a NAV egy fontos teendőre
Évente félmillióan mulasztják el a NAV szerint bejelenteni munkáltatójuknak adókedvezményeiket. Nekik nem elég, ha tudomásul veszik az...
EU-csúcs – egyre romló helyzetben próbálkoznak az európai versenyképesség erősítésével
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Tanács tagjainak ülése, napirendjén az energiaárak kérdése, az EU gazdasági versenyképességének...
Korlátozzák a dízel üzemanyag-vásárlást – ennyi a limit
Súlyos döntést hozott a szlovák kormány szerdai rendkívüli ülésén: a szomszédos országban hivatalosan is kihirdették az...
Ne dobd a szemetesbe a gyógyírt: A csirkének ez a része a legnagyobb kincs a bélrendszerednek
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a csirke feldolgozásakor pont a legértékesebb részeket hajítják a kukába, miközben vagyonokat költenek...
„Látta, de nem válaszolt…” – Digitális sértődések, amiket tuti te is tapasztaltál már
Az online kommunikáció során egyre fontosabbá válnak a digitális illemszabályok. Néha egy rövid válasz vagy egy kedves mondat is elég...
Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
A jó teljesítmény ellenére az alaklmazottak most nem járnak jól.
Új járatot jelentett be Budapestről a Ryanair!
Szeptember elsejétől új, heti négyszer közlekedő közvetlen járatot indít a Ryanair Budapest és Velence között, írja az Airportal. A...
Tóth Alex döbbenetes részleteket árult el az angliai nehézségekről
Interjút készítettek a magyar középpályással.
Videón, ahogy legurul a hegyoldalon a Svájcban leszakadt sífelvonó
A balesetben legkevesebb egy ember életét vesztett.
Igaza volt Orbánnak: teljesen elveszítette a Fidesz az értelmiségieket, és már csak a falvakban bízhatnak
A 30 év alattiaknál a Tisza kiugróan erős, 65 százalékos támogatottsággal, miközben a Fidesz mindössze 14 százalékon áll.
Alapvető emberi jogokat sértett a horvátok eljárása a Mol-vezér ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős végzése szerint a horvátok nem biztosították Hernádi Zsolt pártatlan és tisztességes eljáráshoz...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná
A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


