Ezt olvasta már?

0

A vérellátó továbbra is várja a gyógyult betegeket vérplazmaadásra

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) továbbra is várja a gyógyult koronavírus-betegeket vérplazmaadásra.


hirdetés

A fertőzöttek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében még több vérplazmára lenne szükség a gyógyult betegektől - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Mint írták, az OVSZ októberi felhívása nyomán folyamatos a koronavírus-fertőzésből gyógyultak jelentkezése különleges plazmadonornak, azonban a jelentkezők mintavételei azt mutatják, hogy a hatásos készítményhez szükséges ellenanyagszint átlagosan tíz jelentkezőből csupán kettőnél megfelelő.

Ezért továbbra is kérnek minden korábban laboratóriumi vizsgálattal igazolt, de legalább három hete tünetmentes embert, hogy mielőbb jelentkezzen mintavételre.

Mintavételre minden véradáson lehet jelentkezni, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Érkezéskor jelezni kell, hogy plazmadonornak jelentkeznek, a Covid-zárójelentést pedig hozzák magukkal - olvasható a vérellátó közleményében.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Ő esett ki a Dancing with the Stars elődöntője előtt

Gabriela Spanic alatt is mozgott a léc, de ő végül továbbjutott.

Hétfőtől háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által...

Válás után: aki rossz férj, az is lehet remek apa

Válás után se feledjük: a gyermek érdekében mindenképp érdemes együttműködni a másik szülővel.

Rohadtul ronda, rohadtan finom az eredendő bűn szimbóluma, a naspolya

Kevés megosztóbb gyümölcs létezik a naspolyánál: a rómaiak imádták, a 17. századi holland festészet az erkölcsi romlás és a...

Geszti Péter is elkapta a koronavírust

A dalszövegíró közel három hétre eltűnt közösségi oldalairól. Mint kiderült, betegség állt a háttérben, méghozzá koronavírus.

Nagyon kerek, hatalmasat villantott Gabriela Spanic

Hihetetlen elánnal lép minden héten színpadra a világsztár.

Bét50 Klub: kihívások a hazai vállalatoknál koronavírus idején

A Bét50 Klubon kerekasztal beszélgetést tartottak olyan vállalatok vezetőivel, amelyek részt vettek a Bét50 programban. A beszélgetésben...

Adventi népszokások régen és napjainkban

November 29 advent első vasárnapja.

Tóth Andi elárulta, milyen pasikra bukik

"Nem tudok olyannal kommunikálni, aki nem tudja, hogyan fizesse be a rezsijét"

Diana hercegné és Meghan Markle közös lázadásai: szabályokat, amiket megszegtek

Diana hercegné és Meghan Markle egyaránt híresek arról, hogy időnként megszegik a királyi család szabályait. Most összegyűjtöttünk...

Tudtad, hogy ők is Majka szerelmei voltak?

Amióta Majka ismertté vált, bomlottak utána a jobbnál jobb nők. Ő pedig ezt ki is használta.

Sport

Hihetetlen formában van Mike Tyson a vasárnap hajnali meccse előtt - videó

A korábbi nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok ellenfele egy másik ikon, Roy Jones Jr. lesz a ringben.

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.

Jó volt újra látni a ringben Mike Tysont és Roy Jonest, de a bunyójuk már nem volt az igazi

Tizenöt év után visszatért a szorítóba Mike Tyson, a nehézsúlyú profi ökölvívás egykori királya, rosszfiúja, sokak kedvence. Az ellenfele pedig az a Roy Jones volt, aki karrierje csúcsán érinthetetlen volt, minde

?Ez mind a ti hibátok!? ? eldurrant Klopp agya

A Liverpool a 93. percben kapott tizenegyesgól miatt csak egy pontot szerzett a Brighton ellen, de nem is bosszantotta igazán a németet.

A német futball legendás alakja nem félt kritizálni Diego Maradonát

Franz Beckenbauer azért a dicséretekkel sem maradt adós az argentin bálvány irányában.

Ilyen volt, amikor Maradona táncolva melegített be meccs előtt - videó

A hihetetlen felvétel még 1989-ben készült.

Nyolc gól, két mesterhármas, Szoboszlai megállíthatatlan

Szoboszlai Dominik három góllal járult hozzá a Red Bull Salzburg 8-2-es győzelméhez az osztrák labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

Ilyen egyszerű gólt rúgni szögletből

Valljuk be, nem vártuk, hogy a katari liga fog példát mutatni a szögletkivitelezés hatékonyságából.

Maradona: ?Így játszadozhattam egy focilabdával 45 percen keresztül a kamerák előtt?

Fél évszázaddal ezelőtt állt először kamerák előtt Diego Maradona.

0

Bulvár

Kiürült magyar városokon ámulnak a kínaiak ? Pekingben is rácsodálkoznak az itteni helyzetre

Maszkok, üres utcák és tesztelésre váró emberek: Kínában már szinte csak fotókon látnak ilyet az emberek.

10 pofonegyszerű szabály, hogy ne kapd el a koronavírust és az influenzát

Az őszi-téli időszak idén azért is különösen nehéz, mert nemcsak az influenza, de a koronavírus is teljes erőbedobással támad. Ha nem adattad még be magadnak az influenzaoltást, akkor tedd meg, ha még van rá lehet

Íme, a leggazdagabb magyar települések 2020-ban: a koronavírus itt is megmutatta hatását

A koronavírus negatív hatásai a vásárlóerő alakulásában is megmutatkoznak.

Ezért fog összeomlani a hagyományos autók gyártása

Hány lovaskocsi gyártóból lett sikeres autógyártó 100 évvel ezelőtt? A teljes anyag Ezért fog összeomlani a hagyományos autók gyártása címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Sol In

Amióta ezt a 3 dolgot nem veszem meg, egy csomó pénzt spóroltam meg

A spórolás mindenki életének része, de míg egyesek nagyon ügyesen lavíroznak az anyagiak között, másoknak ez nem megy olyan egyszerűen. Ezért szerettem volna megosztani, mi az a 3 dolog, amivel nekem rengeteget siker

Egy őrületes részlet a Reszkessetek, betörők.-ből, amit eddig tuti nem vettél észre

Még mindig nem láttuk elégszer a Reszkessetek, betörők!-et!

blogmorzsák

Hat ok a külföldre költözésre

A legtöbbeknek a pénz, az életszínvonal dönt arról, hova költözzenek, de állhatnak a döntés mögött más okok is.

Segélykiáltás a természettől: fogynak a madaraink!

Ez jelzi, hogy nagy a baj. Az EU új biodiverzitási terve számos eszközzel küzdene ez ellen.

A Felszabadítás Útja

A II. világháború fontos európai eseményei mentén haladó útvonal a Felszabadítás Útja nevet viseli.

Az ütős ingatlanhirdetés titkai

Még az ingatlanosok közül is csak kevesen ismerik.

Mi igaz és mi nem A korona negyedik évadából?

Valóban teszteli-e a vendégeit Balmoralban a királynő? Görkorcsolyázott-e Diana a Buckingham- palotában?

Boriskola/Szőlőfajták: Imádnivalóan ropogós savak és üde aromák

A Sauvignon Blanc olyan sokszínű, hogy szinte bármihez fogyaszthatod.

Itt a hideg, rágcsálóinvázió várható

Környezetbarát riasztóval távol tarthatod az egereket, patkányokat.

Mit keres egy ötéves kislány a spirituális tanító ölében?

Szexuális visszaélés egy spirituális közösségben.

­Hazánkban is je­len van a keresztényüldözés

A keresztényüldözés sokkal szé­le­sebb valóság annál, mint amit a magyar politika kommunikál.

Clooney, a Clown és a klónok

„Három kormányzati szereplő, aki a nemreagáló fő clown helyett elmondja a főnök gondolatait.“

Hol dolgozunk majd a járvány után?

Bár sok munkavállaló szereti a home office-t, nem lehet arra számítani, hogy örökre ott maradnak majd. Mi várható?

A mozi- és tévétörténet legmegdöbbentőbb fordulatai

Klasszikusok, bombasikerek és alulértékelt produkciók egyaránt helyet kaptak a listában.

0