Ezt olvasta már?


A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki

A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV péntek esti műsorában.


hirdetés

Rétvári Bence hangsúlyozta: a tiltakozásnak vannak törvényes formái, ilyen a demonstráció és a sztrájk. Emlékeztetett: régebben a bejelentés után egy hosszú procedúrát követően lehetett sztrájkolni, de ma öt nappal korábban elég bejelenteni a sztrájkot. Azonban vannak, akik mégsem ezt a törvényes módot választják - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a gyermekeknek az a jó, ha biztosak az oktatási körülmények, a gyermekfelügyelet is biztosított és az órák felét megtartják, ha valamilyen munkabeszüntetés van.

A kormány a gyermekek érdekéből indul ki - emelte ki a politikus, aki a rendeletmódosítás lényegét magyarázva elmondta: a munkáltatónak nem 15 napon belül kell döntést hoznia, hanem hosszabban mérlegelheti, hogy él-e a munka törvénykönyve által biztosított lehetőségekkel.

A hosszabb mérlegelési idő elsősorban a gyermekek érdeke, hiszen a tanév a maga módján tovább tud menni, a tanárok is tudnak dolgozni - jelezte.

Közölte: az elmúlt 30 év legnagyobb pedagógusbér-emelése előtt állunk; a kormány célja, hogy minél hamarabb minél nagyobb értékben emelje a pedagógusok bérét.

Rétvári Bence reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb megérkezik az első utalás Brüsszelből a Magyarországnak járó forrásokból, amelyek már tavaly is jártak volna. Így az idei 10 százalékos béremelés 21 százalékos lesz, amelyet a következő években 25, majd 29 százalékos követ.

Ez azt jelenti, hogy a kormány 25 hónap alatt 75 százalékkal, 777 ezer forintra emeli a pedagógusok bérét - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány azt szeretné, ha minél nagyobb lenne a tanárok megbecsülése anyagilag és társadalmilag is - mondta, megjegyezve: csak annyit kérnek, hogy mindenki tartsa be a törvényeket, és a tiltakozás törvényes formáit válassza.

Rétvári Bence közölte: felelőtlenség a baloldali politikusok és a szakszervezetek részéről, ha törvénytelen munkabeszüntetésekre biztatják a pedagógusokat, hiszen az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a mostani sztrájkszabályozás arányos és alkotmányos.







0

hírek innen, onnan

Sokszor felébred éjszaka? Pajzsmirigy-túlműködés is okozhatja

Az alvászavar hátterében gyakran mentális probléma áll, de a pajzsmirigy betegsége is okozhatja. Ne vegye félvállról!

Bugatti Veyron Cybertruck-stílusban jöhet?

Elég nagy port kavart Elon Musk, amikor bemutatta a Cybertruckot. Most pedig láthatjuk, milyen lenne, ha a többi autógyártó is ilyen...

Agrárminisztérium: szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés az Ukrajnából érkező gabonák esetében

A magyar piacra érkező gabonával "minden élelmiszerlánc-biztonsági szabályt betartatnak, és szigorú ellenőrzésnek vetik alá".

Elindultak az első az orosz mentők Törökországba, Szíriában katonák segítik a romeltakarítást

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter utasította a Szíriában állomásozó orosz kontingenst parancsnokságát, hogy biztosítson segítséget...

El akarta lopni Lenin holttestét egy részeg férfi - képpel

Az elkövetőhöz mentőt hívtak, a Taszsz hírügynökség tudósítása szerint alkohol okozta mentális zavart állapítottak meg nála.

Az első számú "ellenség" az infláció

A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a jegybankok számára világszerte - és különösen a térségben - az első számú ellenség az...

Több mint 5 millió forintba került az étel Szijjártó Péter egyik repülőútján

A honvédelmi tárca Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Novák Katalin utazásaival kapcsolatban kért ki adatokat az Átlátszó a Honvédelmi...

Szerdától változik a benzin és gázolaj ára

Újabb üzemanyagár-változás várható.

Lezárult az OTP Csoport történetének legnagyobb bankvásárlása

Az OTP Csoport örömmel jelenti be, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM...

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata Törökországba - képek

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére.

Mbappé üzent Neymarnak

Olvad a jég a két fél között?

Kinél alakulhatnak ki nagyobb eséllyel vérrögök? Itt a válasz.

Figyelemfelkeltő eredményeket hozott a nemrég megjelent tanulmány, amely szerint egyeseknél nagyobb a trombózis rizikófaktora.

Sport

Gyermeket vár Európa-bajnok úszónőnk

Záporoznak a gratulációk.

Csak a luxus és a nők számítanak a focizni nem tudó, ügyetlen Beckham-gyereknek

A tetoválások, a luxusautók, a végtelen mennyiségű pénz már megvan, ám a Brentford első csapatába képtelen beférni.

Megtalálták a romok alatt a törökországi földrengés után a ghánai válogatott focistát

Portugál sajtóhírek szerint megtalálták a Porto korábbi focistáját.

Focibotrány Angliában: Kizárhatják a Manchester Cityt a bajnokságból

Azt vizsgálják, ami évek óta mindenkinek egyértelmű: arab kézben lévő sztárcsapat kijátssza a pénzügyi fair play-t.

Végzetes csapást mért a La Ligára a Barcelona

Innen nehéz lesz elveszteni a bajnoki címet.

Hatalmas veszteség érte a Barcelonát

A francia Ousmane Dembélé után újabb világbajnok focista esett ki.

Anyja karjai közt halt meg a leszúrt utánpótlás-válogatott futballista

Szörnyű tragédia történt: kiengedték a kórházból, majd néhány nappal később meghalt a játékos.

Megrázó videó: sírva könyörög segítségért a török válogatott korábbi kapusa

Volkan Demirel a török földrengés áldozatainak kért segítséget.

Bedrogozva vezetett, menekült a rendőrök elől, mégsem megy börtönbe a világbajnok sportoló

Az autós üldözés után nem volt hajlandó vérmintát adni a helyszínen.

Pep Guardiola távozhat Manchesterből a City újabb botránya miatt

Az angol sajtóban futótűzként terjed a katalán szakvezető korábbi nyilatkozata.

Halálra késeltek egy 19 éves focistát

Édesanyja karjaiban halt meg.

Megtalálták a volt Chelsea-futballistát a török földrengés romjai alatt

A ghánai Christian Atsu az FC Portóban is futballozott, portugál sajtóhírek szerint élve, de súlyos sérülésekkel úszta meg a katasztrófát.

0

Bulvár

Mi történt Erős Antónia arcával? Sokkoló képen a magyar híradós

Rémisztő kép került ki Erős Antóniáról, az arcával történt valami.

139 ezer forint jár évente: milyen betegségek esetén, és hogyan igényelhető a kedvezmény?

2023-ban 139 200 forint személyi adókedvezményt igényelhetnek tartós betegséggel, súlyos fogyatékossággal élők.

Kemény ütést vihet be Brüsszel Orbán Viktornak

Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben beleálltak a kormányba ebben az ügyben.

Ungár beszólt Szijjártónak: „Hiába hazudik, pontosan látjuk: azok szolgálják a külföldi érdekeket, akik hazánk...

„Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti” – tette hoz

Orgazmust kellett színlelnem egy szobányi férfi felsővezető előtt – legkínosabb élményéről beszélt Minnie Driv...

Azt is megkérdezték tőle, hogy milyen gyakran szexel, és válaszolt is rá az Oscar-jelölt színésznő.

Lakást bérelt egy házaspár Kaposváron, hogy a feleség az egyik szobában pénzért szexeljen

Másokat is beszerveztek az üzletbe, a lakás másik szobájában is pénzért szexeltek a „bérlők”. A tulajdonos semmit nem tudott az egészről.

Újabb vármegyében tartottak időközit! Mindenki ledöbbent azon, ami történt

Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szakonyban, ahol polgármestert és a képviselő-testület négy tagját is megválasztották. A település vezetője a függetlenként i

Liptai Claudia túlságosan felöntött a garatra: durva következménye lett az iszogatásnak

Liptai Claudia 16 évesen, részegen követte el a majdnem végzetes kimenetelű hibát.

Putyin meglepő dolgot tett, erre senki se számított, főleg most

Úgy tűnik, hogy Putyinból nem veszett ki az emberség.

Vádemelést javasol egy kelet-magyar-országi milliárdossal szemben a NAV

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalé

Nem sokkal azután, hogy kiosztotta az amerikai nagykövetet, Szijjártó Péter mosolyogva tárgyalt a francia nagy...

Nem sokkal azután, hogy kiosztotta az amerikai nagykövetet, Szijjártó Péter mosolyogva tárgyalt a francia nagykövettel – mutatjuk, miről 

0