Ezt olvasta már?


A pécsi orvosprofesszor szerint közel azonos a koronavírus-védőoltások hatásossága

Kollár Lajos pécsi orvosprofesszor, az emberi erőforrások miniszterének főtanácsadója szerint közel azonos a Magyarországon hozzáférhető koronavírus-védőoltások hatásossága.

Újabb vakcinahatékonysági kutatásokat tervez az egészségügyi kormányzat – közölte az Infostart érdeklődésére Kásler Miklós főtanácsadója. Kollár Lajos szerint vizsgálják majd például a védettség hosszát és az oltások egyes társbetegségekkel kapcsolatos hatékonyságát is.

Az orvosprofesszor a korábbi, a harmadik hullám idején készített átfogó vakcinahatékonysági kutatás eredményéről is beszélt. “Egy angol nyelvű szaklapban sikerült leközölni a kutatás eredményeit. A hipotézis, illetve a cél az volt, hogy kiderüljön a vakcinák hatékonysága, köztük milyen különbség van, ha van. Érdekes adatokat kaptunk, a keleti, nyugati vakcinák között nem volt igazán lényeges különbség, csak pár százalék a hatékonyságban” – fogalmazott Kollár Lajos.

A lényeg, hogy az oltás 88-98 százalékkal emelte a védelmet a koronavírus-betegség halálos kimenetele ellen, és 69-89 százalékban a megbetegedéssel szemben.

A vizsgálatot idén január és június között folytatták, akkor még harmadik oltásról nem volt szó, ám már akkor is 10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg azok, akik nem voltak oltottak.

Már a harmadik oltás hatékonyságának vizsgálatát is tervezik

Van olyan vizsgálat, amely a társbetegségek összefüggéseit keresi a vakcinák hatékonyságával, van olyan, amely a védettség hosszát érinti. A NEAK és az NNK adatbázisanyagát vesszük tekintetbe, csak más szempontok szerint vizsgáljuk meg. Mivel ugyanazon betegekről van szó, az eredmény pontossága tovább növelhető

– ecsetelte Kollár Lajos, hozzátéve, természetesen anonim vizsgálatokról van szó, csak a számokra kíváncsiak.

Az egészségügyi kormányzatot kritika érte, hogy bizonyos adatokat nem hozott nyilvánosságra. A főtanácsadó erről is beszélt: “Tudni kell, hogy amíg eredmények nincsenek, és egy jó nevű szaklap nem fogadja el, nem hozzuk nyilvánosságra, mert lehetnek tévedések. Elindulnak a vizsgálatok, amikor eredmények lesznek, ezeket sikerül összegezni, átnézni, ellenőrizni, átfésülni, azután fogjuk nyilvánosságra hozni.”

PécsAktuál







0
0
0

hírek innen, onnan

Felnyitották a démoni nő sírját és sarlót tettek a torkához

Egy betegség miatt kerülhetett a babonás helyiek célkeresztjébe.

Gond van az OTP-nél, rengetegen nem tudnak kártyával fizetni

Szombaton országszerte akadoznak az OTP-s kártyás fizetések egy rendszerhiba miatt. A bank a közösségi oldalán „technikai hibára”...

Hazug Tények helyett álhíradó

A Tények helyett mostantól TV2 Híradót nézhetünk. A nevek itt valahogy rendre félremennek. A Tényekre éppen a tények nem voltak...

Apad a Duna, de Paksnál fordult a helyzet: emelkedik a vízszint

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése – közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Túl sok levelet szedsz le a szőlőfürtök mellől? A nap megégetheti a bogyókat

A fürtzóna levelezése fontos, de a túlzott lombeltávolítás napégéshez, minőségromláshoz vezethet. Megmutatjuk, hogyan találhatod meg...

A tenyered egy vonala elárulja, milyen szerelem vár rád a nyár végén

Nézd meg a tenyered vonalait, mert a tenyérjóslás szerint azt is elárulhatják, hogyan alakulhat a szerelmi életed a nyár végén.

NB II: Félpályás góllal avatták fel Grófot, feszült meccsen bukott pontokat a Vidi - eredmények, videók

Kezdőkörön kívülről kapott góllal debütált a Diósgyőr kapujában az egykori Fradi-kapus, így a miskolciak hazai pályán 1–1-es...

16 órán át kapaszkodott a felborult jet-skibe két kisfiával a nyílt vízen egy apa Thaiföld partjainál

Az éjszakát is a vízben töltötték, mire a vízimentők másnap rájuk találtak.

Megváltás? Hidegfront érkezik Magyarországra: jelentős lehűlés jön, záporok és zivatarok is kísérhetik

Hétfőn hidegfront éri el Magyarországot, amely többfelé záporokat és zivatarokat, valamint jelentős lehűlést hoz. Olvasd tovább:...

U20-as világbajnok futballistát igazolt a Honvéd

Nem lesz ismeretlen neki a magyar közeg.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

0