A gyermekek világnapja - UNICEF: egyszerre optimisták és elégedetlenek a mai fiatalok
A mai fiatalok derűlátóbbak a szüleiknél, ugyanakkor hatékonyabb válságkezelést várnak a döntéshozóktól - derül ki az UNICEF legújabb globális felméréséből.
A gyermekek világnapja alkalmából végzett közvéleménykutatás arra kereste a választ, hogy milyen ma gyereknek lenni és mennyiben látják a fiatalok másképp a világot, mint az idősebb generáció - olvasható a szervezet közleményében.
Az UNICEF és a Gallup több mint 21 ezer gyermek és felnőtt bevonásával készült kutatása azt mutatja, hogy a fiatalok túlnyomó többsége szerint az egészségügy, az oktatás és a fizikai biztonság javulása miatt jobb most gyereknek lenni, mint régen, a szüleik idejében.
Ugyanakkor a vizsgálatból kiderült azt is, hogy bár a fiatalok csaknem 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel hisznek abban, hogy a világ egyre jobb hellyé válik, mint az idősebbek, optimizmusuk nem jelent teljes elégedettséget: a felmérés szerint a fiatal generációban gyakori a depresszió és a szorongás, erősen nyugtalanítja ezt a korosztályt az éghajlatváltozás és annak elégtelen kezelése, és szkeptikusak a közösségi média információival szemben is. A felmérés szerint az idősebbekhez képest jellemzőbb rájuk a globális gondolkodás és jobban bíznak a tudósokban és a nemzetközi együttműködésben az olyan válságok kezelésében, mint a koronavírus-járvány.
A Changing Childhood Project (Változó Gyermekkor Projekt) az első olyan felmérés, amelyben több generációt is megkérdeztek a világ helyzetéről és arról, hogy milyen a mai korban felnőni. Az Afrikában, Ázsiában, Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában 21 országra kiterjedő reprezentatív kutatás két korcsoportot vizsgált: a 15-24 éveseket és a 40 évnél idősebbeket.
"Ez a kutatás összetett és árnyalt képet nyújt a generációk közötti különbségekről. Bár az olyan jelenségek, mint a klímaváltozás, a járványok, a szegénység és a különböző társadalmi egyenlőtlenségek pesszimizmusra adnak okot, van okunk örülni is: a gyerekek és a fiatalok eltökéltek, hogy jobb hellyé teszik a világot. Aggódnak a jövő miatt, de magukra a megoldás részeként, annak aktív alakítójaként tekintenek" - összegzi a közleményben Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.
A felmérésből kiderült: a mai fiatalok 39 százaléka tartja magát világpolgárnak, azaz azonosul azzal a képpel, hogy az egész emberiséghez és nem csak saját nemzetéhez tartozik, szemben az idősebb generációk 22 százalékával. A felmérés szerint minden egyes életévvel átlagosan egy százalékkal csökken annak a valószínűsége, hogy az emberek felelősséget éreznek a nemzetükön túlmutató jelenségek iránt.
Vannak olyan kérdések amelyekben nagy az összhang a különböző generációk között. Ilyen például az éghajlatváltozás és az oktatás fontossága, illetve a nemzetközi együttműködés és a gyermekképviselet sürgetése. Ezzel szemben a globális gondolkodás és felelősségérzet, valamint a történelmi haladás elismerése komoly megosztottságot tükröznek, ahogy az optimizmus tekintetében is nagy a nemzedéki szakadék.
A kutatás szerint a gyerekek és fiatalok általában jobban bíznak a nemzeti kormányokban, a tudósokban és a nemzetközi sajtóban, a felmérésből ugyanakkor világossá válik, hogy a mai fiatalok tökéletesen tisztában vannak a globális kihívásokkal is.
A fiatalok többsége úgy gondolja, hogy az online világ komoly kockázatokat hordoz a számukra. A megkérdezettek 78 százaléka az erőszakos vagy szexuális tartalmakat, 79 százaléka az online zaklatást gondolja a legveszélyesebbnek. Mindössze 17 százalékuk állítja, hogy "nagyon bízik" a közösségi média platformokban és abban, hogy azok valós információkat hordoznak.
Míg az alacsony és közepes jövedelmű országokban élő fiatalok 64 százaléka úgy véli, hogy anyagilag jobban boldogulnak, mint a szüleik, a magas jövedelmű országok fiataljai alig hisznek a gazdasági fejlődésben: kevesebb mint egyharmaduk látja jobbnak a saját esélyeit a boldogulásra. A fiatalok mintegy 60 százaléka szerint nagyobb nyomás nehezedik a mai gyerekekre a siker érdekében, mint egykor a szüleikre.
Az éghajlatváltozással tisztában lévő fiatalok csaknem háromnegyede azt várná, hogy a kormányok jelentős lépéseket tegyenek a jelenség kezelésére. Ez az arány az alacsony és közepes jövedelmű országokban még magasabb, 83 százalékos - ezek azok a területek, amelyeket a klímaváltozás várhatóan a legnagyobb mértékben érint a jövőben.
A fiatalok nagy többsége szinte minden országban úgy véli, hogy országuk nagyobb biztonságban lenne a koronavírushoz hasonló fenyegetésekkel szemben, ha a kormány más országokkal együttműködésben, nem pedig egyedül kezelné a válságot.
Emellett a 15-24 éves korosztályban átlagosan 58 százalék gondolja úgy, hogy nagyon fontos, hogy a politikai vezetők odafigyeljenek a gyerekek véleményére.
A korosztály több mint egyharmada számolt be gyakori szorongásról és idegességről, és csaknem minden ötödik vallott depresszióról, illetve a motiváció hiányáról a pandémia idején végzett kutatásban. A generációk egyetértenek abban, hogy a mentális egészséget érintő kérdésekben az a legcélravezetőbb, ha a tapasztalatainkat megosztjuk másokkal és segítséget kérünk, mindkét korcsoport több mint 80 százaléka vélekedett így.
"A probléma súlyosságára más nemzetközi és hazai kutatások is rámutatnak, ezért is döntött úgy az UNICEF Magyarország, hogy idén a gyerekek és fiatalok mentális egészségét helyezi fókuszba a gyermekek világnapján, november 20-án. A gyermekjogi szervezet hazai kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy csak akkor tudunk segíteni a lelki nehézségekkel küzdő fiataloknak, ha a probléma nem tabu, segítséget kérni pedig nem szégyen" - írják a közleményben.
MTI
hírek innen, onnan
Felnyitották a démoni nő sírját és sarlót tettek a torkához
Egy betegség miatt kerülhetett a babonás helyiek célkeresztjébe.
Gond van az OTP-nél, rengetegen nem tudnak kártyával fizetni
Szombaton országszerte akadoznak az OTP-s kártyás fizetések egy rendszerhiba miatt. A bank a közösségi oldalán „technikai hibára”...
Hazug Tények helyett álhíradó
A Tények helyett mostantól TV2 Híradót nézhetünk. A nevek itt valahogy rendre félremennek. A Tényekre éppen a tények nem voltak...
Apad a Duna, de Paksnál fordult a helyzet: emelkedik a vízszint
Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése – közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
Megmenekülhet a fehérvári futball, már a városban van a Videoton új tulajdonosa
A cég 4,3 milliárd forintos garanciát vállal.
Túl sok levelet szedsz le a szőlőfürtök mellől? A nap megégetheti a bogyókat
A fürtzóna levelezése fontos, de a túlzott lombeltávolítás napégéshez, minőségromláshoz vezethet. Megmutatjuk, hogyan találhatod meg...
A tenyered egy vonala elárulja, milyen szerelem vár rád a nyár végén
Nézd meg a tenyered vonalait, mert a tenyérjóslás szerint azt is elárulhatják, hogyan alakulhat a szerelmi életed a nyár végén.
NB II: Félpályás góllal avatták fel Grófot, feszült meccsen bukott pontokat a Vidi - eredmények, videók
Kezdőkörön kívülről kapott góllal debütált a Diósgyőr kapujában az egykori Fradi-kapus, így a miskolciak hazai pályán 1–1-es...
16 órán át kapaszkodott a felborult jet-skibe két kisfiával a nyílt vízen egy apa Thaiföld partjainál
Az éjszakát is a vízben töltötték, mire a vízimentők másnap rájuk találtak.
Megváltás? Hidegfront érkezik Magyarországra: jelentős lehűlés jön, záporok és zivatarok is kísérhetik
Hétfőn hidegfront éri el Magyarországot, amely többfelé záporokat és zivatarokat, valamint jelentős lehűlést hoz. Olvasd tovább:...
U20-as világbajnok futballistát igazolt a Honvéd
Nem lesz ismeretlen neki a magyar közeg.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Sport
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Bulvár
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek
Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja
Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.
Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél
Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


