A BALATONI NYARALÓK MÁRA MÁSODIK OTTHONKÉNT FUNKCIONÁLNAK
A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
„A balatoni ingatlanok funkciója alapjaiban változott meg. Ma az ingatlanvásárlók csaknem 90%-a teljes komfortot, vagyis valójában lakóingatlan-funkciókat vár el. Legyen szó felszereltségről, szigetelésről, korszerű fűtésről vagy egész éves használhatóságról. Ez a szemléletváltás is hozzájárult ahhoz, hogy a térség ingatlanárai hosszú távon stabilak maradjanak” – emelte ki Bánáti András, a Duna House siófoki franchise vezetője.
A használt balatoni lakások átlagára jelenleg 950 ezer és 1,25 millió/m² között mozog, de Siófokon és Balatonfüreden a négyzetméterárak a másfél millió forintot is elérhetik , míg a vízparti, új építésű, panorámás lakások esetében a 2 millió forint feletti négyzetméterárak sem ritkák.
A tranzakciós értékek jellemzően 60-120 millió forint között mozognak, és bár a térség kínál luxuskategóriás ingatlanokat is, a piaci forgalom zöme nem ebben a szegmensben zajlik.
A telkek áraiban is nagy szórás látható: 50 ezer és 300 ezer Ft/m² között mozognak, míg a közvetlen vízparti telkek ára akár 500 ezer Ft/m² fölé is emelkedhet.
Gyorsabb reakció, hosszabb szezon
A budapesti árak emelkedésére a Balaton és a Velencei-tó a vármegyeszékhelyekhez és nagyobb vidéki településekhez képest sokkal gyorsabban, akár pár hónap alatt reagál. Ha nem is közvetlen áremelkedéssel, de mindenképp határozottabb érdeklődéssel, valamint több és gyorsabb tranzakcióval.
A szezon pedig immár jóval túlmutat a nyári hónapokon.
„A COVID óta a hétvégi tartózkodás az egész évre kiterjed, beleértve a téli időszakot is, amit tovább erősít majd az M7-es autópálya kétszer háromsávosra bővítése is. A térség korábban nyaraló funkciót betöltő ingatlanjai szinte kivétel nélkül második ingatlanként szerepelnek a tulajdonosok életében, így tapasztalataink szerint egyre kevesebb a kényszereladás vagy kényszervásárlás” – tette hozzá Bánáti András.
A közvetlen vízparti, önálló házak is rendkívül keresettek és válságállóak. Ebben a szegmensben jellemzően nagyobb arányban vannak jelen külföldi vevők is. Egy 100 m² körüli, 600 m²-es telken fekvő ház megközelítőleg 1 millió eurós árszinten érhető el – természetesen az ingatlan paramétereitől függően.
hírek innen, onnan
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin...
A Star Wars-sorozat, amit szinte minden rajongó várt
Ewan McGregor hatrészes minisorozata az évtized egyik legérettebb és legmélyebb Star Wars-produkciója lett.
Korán indul a szüret? Az illatos fajtáknál néhány nap is sokat számíthat
A szüret időzítése kulcskérdés az illatos szőlőfajtáknál. A túlérés, az aromák elvesztése és az időjárás kiszámíthatatlansága...
Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?
Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb...
Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?
Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...
Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott
Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...
Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ
Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...
Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!
Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...
Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő
Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...
Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt
Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...
Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...
Sport
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Bulvár
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek
Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.
Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja
Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


