A 21. század óvodája
Óvodapedagógusok körében is egyre több szó esik arról, hogy a mai élet és a mai gyerekek mások. Más velük az óvodai együttlét, a családok is többféle módon vannak jelen a gyerekek életében, így a velük történő együttműködés is megváltozott.
Ezért a 21. századi pedagógia egyik legnagyobb kihívása a differenciálás megvalósítása. A Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai program komplex szemléletet és eszköztárat kínál mindehhez. A jászberényi Maci óvoda a program pilot óvodájaként foglalkozik a gondjaira bízott gyerekekkel.
Az október 19-én Nagykovácsiban megrendezésre került konferencián és az azt megelőző sajtótájékoztatón a megváltozott világ és ezért a megváltozott pedagógiakihívásaira kínált válaszaikat osztották meg a program szakemberei az óvodai munkában érintett közönséggel, s mindazokkal, akik hisznek az óvodáskor kiemelt szerepében a személyiségfejlődés folyamatában.
A már 14 éve működő – korábban Gondolkodj Egészségesen! néven ismert alapítvány – rendszeresen tart továbbképzéseket óvodapedagógusok számára. Az Infokommunikációs Technikák (IKT) alkalmazása az óvodai nevelésben címen futó moduljuk például egyike azon keveseknek, amely hivatalos akkrediátcióval rendelkezik ebben a témában, és az óvodáskor sajátosságait építi tudástárába.
A Blum program szakmai hátterének kidolgozásában jelentős részt vállalt Dr. Bakonyi Anna pedagógia szakértő, akinek nevéhez a reformpedagógiák, a sokszínűség és különbözőségek elfogadása, a „más” gyermek, a nyomon követés és a szabad játék fűződnek.
A Program gyakorlata a kézművesség, bábozás, zenélés, tánc, mesélés, dramatizálás, összművészeti óvodai alkalmazásán alapul. A különböző művészeti ágak komplex óvodai gyakorlása hatással van a gyerekek önfejlődésére és a gyermeki közösség összekovácsolására is – mindezt a 21. század kontextusában, a digitális kultúra hatásaira is reagálva. A képzések kiegészülnek a szülők, családok és az óvoda együttműködésről, partnerviszonyon alapuló kapcsolatáról szóló workshopokkal is. Az óvodában, ahol a Blum program szemléletében foglalkoznak a kicsikkel, hatásméréseket is végeznek, így ma már számokban is jól kifejezhető a program gyakorlati eszköztárának számos pozitív hatása. Ez a munka új óvodák, új csoportok bevonásával folytatódik.
A Programnak helyi kötődése is van, hiszen a jászberényi Maci ovi törekvése, hogy az egyszeri és megismételhetetlen gyermeki személyiség természetes úton történő kibontakozását és a társakkal való együttműködést segítése. Ebben a szemléletben fogyatékossággal élő és ép gyerekek nevelődnek együtt, tanulócsoportokban.
Eredményeikre felfigyelt a Dr. Bénédicte Défontaines neurológus és Bertrand Schoentgen PhD neuropszichológus alkotta francia kutatópáros is, akik tudományos szempontból vizsgálták meg, hogy a gyerekkori agyi fejlődést, az értelmi képességeket hogyan befolyásolja a művészi tevékenység gyakorlása. A kutatás - amelynek különlegessége, hogy ezeket az összefüggéseket korábban nem vizsgálták ilyen kontextusban – kimutatta, hogy a művészeti tevékenységek fontos kognitív tényezőt képeznek ahhoz, hogy a gyerekek magabiztosabban elsajátítsák a helyes nyelvhasználatot, egyúttal erősítik az érzékelési képességeket és az önkifejezést, valamint elősegítik a rugalmas és empatikus életvitel kialakítását.
A Blum program nagy gyakorlati előnye, hogy nemcsak az óvodapedagógusokat segíti egy újfajta szemlélet elsajátításában és alkalmazásában, hanem a szülőket is. Ez a személyiségfejlesztő program számos olyan ötletet és gyakorlati megoldást kínál, melyek alkalmazásával a szülők tudatosan is támogathatják, hogy gyermekük kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtté cseperedjen. Fennállásuk 14 évében eddig már több mint 650.000 családhoz juttatták el azokat a zsákocskákat, melyekben személyiségfejlesztő játékötleteik találhatók. A program elkötelezett támogatói közt már vannak olyan sztáranyukák, mint Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, aki maga is szívesen alkalmazz komplex művészeti eszközöket a kisfia nevelésében.
A mostani konferencia célja elsősorban az volt, hogy a nagyközönséggel is megismertessék a szakmai eredményeket és remélik, hogy hamarosan egyre több óvodában terjed el a Blum program szellemisége és eszköztára.
Ebben nagy segítséget nyújt nekik a Generali a Biztonságért Alapítvány, amely elkötelezett a gyermekek testi-lelki egészségének megteremtése iránt. Ezért is állnak fő támogatóként a kezdetektől a program mellett. Különleges értéket jelent számukra, hogy a Blum program kreatív és együttműködő, boldog gyermekek, és majdani sikeres felnőttek nevelését segíti
A Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai programról részletesebb leírást a honlapon talál:
A sajtótájékoztatóról készült képeket az alábbi linken érheti el:
https://www.flickr.com/photos/noguchi/albums/72157672460566967
hírek innen, onnan
Orbán Anita is megszólalt az M3-ason történt borzalmas buszbaleset kapcsán
Megrázó buszbaleset történt hajnalban az M3-as autópályán, amelyben egy lengyel autóbusz szenvedett súlyos balesetet. A járművön 59-en...
Az urológus könyörög, hogy szabaduljon meg ettől a ruhadarabtól - komoly fertőzést okozhat.
Pedig sokan nő kifejezettem kedveli ezeket a darabokat.
Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem
OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember...
Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
52 éves lett Egerszegi Krisztina, az ország Egérkéje – fotók
Szerencsés és boldog embernek érzi magát, mert egész életében, mindig azt csinálhatta, amit a legjobban szeret.
Milliárdok csorogtak több fideszes érdekeltségbe a kekvákból
Áder János alapítványa nettó 7 és 3,25 milliárd forintos rendezvényszervezési, valamint nettó 600 millió forintos kommunikációs...
Drónt szedett le egy harci gép Románia felett
A román védelmi minisztérium nem közölte a légtérsértő drón eredetét, de az valószínűleg orosz lehetett.
Váratlan figyelmeztetés érkezett Gyurcsány Ferenctől: Bosszúvágyra nem épülhet állami politika
A volt miniszterelnök szerint a bosszú személyes.
Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk
A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos szerint jövő héten el is indul az oldal, ami Európában is újszerű...
Új királynő született Balatonfüreden: mutatjuk, ki vitte el vitte el a koronát
Tizenkét döntős érkezett a Miss Balaton fináléjára, az este végén azonban három név maradt reflektorfényben.
Minden idősnek figyelem. A mai hőség így fog jelentkezni náluk először
A vasárnapi 33-37 fokos hőség az egészséges szervezetet is megterheli, az időseknél azonban különösen gyorsan kialakulhat folyadékhiány...
Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
Egy spanyol harci repülőgép vasárnap lelőtt egy drónt, amely az ukrán-moldovai határ közelében megsértette a román légteret.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Bulvár
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
blogmorzsák
Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba
Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.
A földalatti iskolák
Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


