Ezt olvasta már?


400 ezer diákhoz juthatnak el a legújabb informatikai ismeretek

Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia.

A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.

Minden hazai infotanár mostantól díjmentesen férhet hozzá az online informatikai kurzusokat tartó NetAcademia teljes tanfolyamkínálatához. A csomagban több mint 300 általános számítástechnikai, illetve fejlesztői és rendszerüzemeltetői tanfolyam érhető el. „Hiszünk abban, hogy az informatika az alapműveltség része kell, hogy legyen, s ebben meghatározó az, amit a mostani 18 év alattiak megtanulhatnak.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az infotanárok számára – akik képesek a fiatal generáció tudását ezen a területen szélesíteni – díjmentesen biztosítunk teljes körű hozzáférést kurzusainkhoz. Lényegében az általános- és középiskolákban a pedagógusok ugyanazt a tudást szerezhetik meg, ami az aktuális informatikai műveltség része, vagy éppen ahhoz kell, hogy valaki informatikussá váljon a piacon legkeresettebb területeken” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia ügyvezetője.

A NetAcademia döntése mögött egyébként egy korábbi, rendkívül sikeres együttműködés eredménye áll. 2016 nyarán, a tanévkezdés előtti utolsó pillanatokban jelentősen megváltozott a szakgimnáziumok informatikai kerettanterve, melyben új elemként jelent meg a weboldalak programozása. A klasszikus tantermi képzés fel sem merülhetett a földrajzi korlátok és annak költségvonzatai miatt, ami összességében milliárdos tételt jelentett volna. A NetAcademia – az Infotanár Mentor Programot működtető HTTP Alapítvánnyal és Mimox Kft.-vel együttműködve – ekkor sietett a pedagógusok segítségére és biztosított díjmentesen online tanfolyamsorozatot a szakgimnáziumi informatikatanároknak.

„Egyértelmű volt, hogy online kurzusok formájában kell a pedagógusok tudását a megfelelő szintre hozni. A program rendkívül sikeres volt, így 2017-ben már klasszikus szoftverfejlesztői tanfolyamokkal is bővült. Az elmúlt 2 évben több mint 500 infotanár vett részt a NetAcademia képzésein, és adta át tudását a szakgimnáziumban tanuló diákoknak” – tette hozzá Reményi Zoltán, a HTTP Alapítvány elnökhelyettese.

 

Programozás, mint iskolaérettségi mutató?

A mostani felajánlás keretében 3-4 ezer informatikatanár juthat díjmentesen hozzá a legfrissebb fejlesztői, rendszergazdai, illetve általános informatikai alapismereteket oktató online tanfolyamokhoz. „Potenciálisan ez 400 000, 12-18 év közötti diákot érinthet, ennyien tanulnak ma a 8, 10, illetve 12 évfolyamos alapképzés keretében valamilyen informatikai tárgyat” – emelte ki Litkei Péter. A szakember elmondása szerint a felajánlásnak elsősorban az a célja, hogy segítsen felkészíteni a fiatalokat arra az új világra, ami az informatikai alapképességek meglétét mindenképpen szükségessé teszi. „10-15 év múlva mindenkinek kicsit programozónak is kell lennie, s talán az sem elképzelhetetlen, hogy a cipőfűző bekötésének megtanulása helyett az alap programozói tudás lesz az iskolaérettség egyik fokmérője” – tette hozzá a NetAcademia vezetője.

 

A lehetőség iránt érdeklődő pedagógusoknak nincs más dolguk, mint ellátogatni a

https://netacademia.hu/infotanar oldalra, ahol további részleteket tudhatnak meg a kezdeményezésről, illetve regisztrálhatják magukat a programba. A NetAcademia tanfolyamaihoz való hozzáférést egy kuponkód formájában az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány osztja majd ki az oktatóknak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Így halt meg Lugosi Béla

A magyar színész meghódította Hollywoodot.

Hárman voltak egy izlandi hotelszobában, egyedül ő maradt életben. Most 12 év börtönbüntetésre ítélték

Egy francia nő szerint háromtagú családjuk azért érkezett Izlandra 2025-ben, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget...

2056 humanoid robot méri össze tudását Pekingben – jön a robotok olimpiája

Augusztusban Peking rendezi a Humanoid Robot Világjátékokat. A tizenhat országból érkező 2056 gép sportban és ügyességi teszteken is...

Rejtett kamerás pillanatok kerültek elő Michael Jacksonról: 20 éve dobozban hevertek a felvételek

Több mint húsz év után nyilvánosságra kerültek olyan, eddig sosem látott videófelvételek Michael Jacksonról, amelyeket közeli barátja...

Ma este kiderül, ki lesz az új Miss Balaton

2026. augusztus 15-én ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. A koronát a 2024-es királynő, Bábel Virág adja majd át az...

Pöttyösből sosem elég: így viselheted még a nyár végén

A pöttyös minta idén ismét ott van a mindennapokban, csak épp sokkal érettebb, kifinomultabb formában, mint amire emlékezünk.

Gerendai: a Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak

A Sziget alapítója értékelte az első év tanulságait, mióta a külföldi befektetőtől visszakerült hozzá a fesztivál.

Összeütközött egy autóval egy villamos az Orczy úton

Az autóban négyen ültek, a helyszínre mentő érkezett.

"Egyedül jöttem és egyedül megyek" - lemondott a nyeretlen NB II-es csapat edzője

Lemondott Czuczi Mátyás, az NB II-ben sereghajtó HR-Rent Kozármisleny vezetőedzője.

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Ismét halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, miután a 33. héten senki sem találta el mind az öt számot. A jackpot már a múlt heti...

Nem biztos, hogy elromlott a telefonod – ez okozhatja a problémát

A kilazultnak tűnő töltőaljzatot legtöbbször nem hardverhiba, hanem felgyülemlett szösz és por okozza.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

0