Ezt olvasta már?


115 ezer ember élte a "csak szabadon"-t

Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT, amely minden eddiginél erősebb lineup-ot mutatott fel. A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató.

„Folyamatosan duzzadt a látogatók száma, a hétvégére egyre több egyetemista koron túli, sőt családosok is csatlakoztak hozzánk, vasárnapra pedig megérkeztek hiperebbnél extrább motorjaikkal a rockerek is. Tavaly 111 ezren voltunk, ami akkor rekordnak számított, így az idei fesztiválon újabb csúcsot állítottunk” – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, megköszönve stábjának is a kitartó munkát.

Az EFOTT pénteki napján a nagyszínpadot John Newman uralta, aki koncertje után belekóstolt a „csak szabadon” életérzésbe, és stábjával együtt hajnalig bulizott a fesztiválon: „Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, ugyanúgy érzek, sírok és nevetek” – mondta a Love me again alkotója, akinek kijelentését igazolja, hogy legextrább kérése 18 db fekete törölköző volt a backstagebe. Szombaton talán a Halott Pénz és Majka&Curtis koncertjén gyűlt össze a legnagyobb tömeg, a vasárnapi, rockra dedikált napot pedig a Tankcsapda és a Volbeat koronázta.

Napközben 200 féle programlehetőség állt a fesztiválozók rendelkezésére, többek között különböző turisztikai programok, mozi, kiállítók által szervezett játékok, bűnmegelőzési szervek aktivitásai, 30 féle sporttevékenység, társasjátékok, nagykivetítős VB nézés, vitorlázás, dodgem, bungee jumping, szimulátorok, szabadulószoba, de még párnacsata és játszóházas gyermekprogramok is. A fiatalok több tucatnyi karrierlehetőségről tájékozódhattak, de olyan információkra is adódott lehetőség, mint hogy hogyan célszerű startupot indítani vagy éppen játék közben milliomossá válni.

A 6 napos fesztivál nagyobb balesetektől mentesen zárult: „Az EFOTT idén is megkaphatná a „biztonságos fesztivál” elismerést, a mentősöknek szerencsére nem sok dolguk akadt a rendezvényen, és ezek a feladatok sem nyúltak tovább egy-egy boka- vagy csuklósérülés ellátásán. A nap okozta égések tekintetében azért nagyobb óvatosságra inteném a fiatalokat” – jelentette ki Orosz Csaba, a rendezvény biztonságért felelős szakembere.

Hogy jövőre is Velencén rendezik-e meg az EFOTT-ot, még kérdés, a fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a 2019-es helyszínről és a következő házigazda intézményről csak jövő év elején tudnak majd biztosat nyilatkozni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Azbesztszennyezés: a győri Útkezelő tájékoztatta Pintér Bence polgármestert

A polgármester szerint az Útkezelő által kivitelezett munkákban nincsen mérgezett alapanyag.

Mérföldkő a nyitott gerinc gyógyításában

Először kezeltek nyitott gerincű magzatokat őssejtekkel az anyaméhben.

Perceket töltött a víz alatt: már nem tudták megmenteni a 4 éves kisfiút

Csak négy perccel később húzták ki a fulladozó kisfiút.

Egyre több pénz mozog Magyarországon, megdőlt a rekord

A statisztikák szerint látványosan megugrott a banki utalások száma Magyarországon. Az azonnali fizetés térnyerése teljesen átalakította...

Végre találtak fegyvert egy olyan vírus ellen, ami a lakosság 95 százalékában ott lapul – A transzplantáltaknak ez az életet jelentheti

A seattle-i Fred Hutch kutatóinak új antitestje állatkísérletekben sikeresen hatástalanította az Epstein–Barr vírust. Ezzel...

28 fokos meleg jön, de viharos széllel és záporokkal érkezik a fordulat

A hét elején 28 fokig is melegedhet a levegő, miközben száraz, napos időre számíthatunk. Keddtől azonban a Dunántúlon már viharos szél...

Magyar Péter beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlésén

A leendő miniszterelnök is felszólal a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén. Részvétele egy nappal...

Meryl Streep 5 év szünet után tér vissza 20 évvel ezelőtti szerepébe, és még mindig rajongva utálhatjuk Az ördög Pradát visel 2-ben

Lady Gagával és a divatvilág krémjével erősít Andy, Miranda, Nigel és Emily sztorija, amely már inkább a hatalmi csatározásokról...

Rákkeltő azbesztszennyezés: a győri polgármester is megszólalt

Győr útjai egyáltalán nem érintettek a sajtóban szereplő, nyugat-magyarországi azbesztszennyezési ügyben. A városban sem az...

Magyar Péter is beszédet mond az MTA 200. közgyűlésének díszünnepségén

Az eseményen a hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök mellett részt vesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.

Ez idén a 10 legjobb szín a nappalidba – találd meg a kedvenced

A nappali színe alapvetően meghatározza az otthon hangulatát. Az idei trendek a természetes, meleg tónusok és a karakteres, mégis élhető...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Kétméteres óriás állat tűnt fel egy Baranya vármegyei kertben, a trópusokon szoktak ilyesmit fényképezni

Ritka pillanat, lencsevégre kapták hazánk egyik legnagyobb testű hüllőjét.

0